Arcodat keresem – Szalay László Pál (ism.)

A napokban akadt a kezembe Umberto Eco Minimálnaplója. Szeretem az életérzések rekonstrukcióját. A kezembe simuló könyvet a közepénél felütve egy forgalmas utcán találtam magam. Eco épp azt magyarázta nekem, hogy milyen kellemetlen, amikor egy ismerős arcot vél felismerni a tömegben, de nem tudja hová tenni. Már a kezét nyújtotta volna felé, amikor rádöbbent, hogy Anthony Quinn az. Soha nem mutatták be őket egymásnak. Mégis a TV képernyőn keresztül annyi időt töltöttek együtt, hogy személyes ismerősnek tetszett az utca forgatagában.

Hasonló élményem volt az M3-as egyik parkolójában, amikor az Irigy Hónaljmirigy csapata robogott be a gyorsétkezdébe. Itt persze mindenki tudta, hogy kik érkezetek meg. Az emberek, mintha a televízió előtt ültek volna, úgy csüngött a szemük a hírességeken. Miközben a média által keltett illúziót fürkésszük és a sztárok szemetesében könyékig turkálunk, megfeledkezünk önmagunkról. Hova tovább jobban értjük már az idoljaink érzéseit, döntéseit, perpatvarait, mint a saját életünket. Pedig körülbelül annyi közünk van egymáshoz, mint Umbertonak Anthonyhoz.

A böjtben az első kívánságom, hogy az önismeretben növekedjek. Úgy látom magam, ahogy a lombardinai zseni, Giuseppe Arcimboldo festette meg portréit. Az arc, vagy néhol az egész alak az elemek olyan keverékéből áll össze, ami elmeséli a személy, vagy a téma történetét. Virágköltemény, bőségtál, állatsereglet, könyv halom, fegyverarzenál, hogy csak néhányat említsek Arcimboldo eszköztárából. A részletek önmagukban is tökéletesek és teljesek, de az összkép a részleteknek új értelmet ad. Egy tálban fehérrépa, hagyma, gomba és paprika, ebben még semmi különös nincs, de ha a képet megfordítjuk, a kertész néz vissza ránk. Ahhoz, hogy a böjtöm sikeres legyen, tudnom kell, hogy mi határozza meg a gondolatimat, személyiségemet. Éreznem kell a hangsúlyokat az életemben, hogy a lélek mérlegserpenyőjében az átrendeződés végbe mehessen. A másik kívánságom a böjtben, hogy az életem fókuszgyűrűjét megtaláljam.

Gelléri Andor Endre híres elbeszélésében, egy csendes, minden nyüzsgéstől mentes helyre kalauzol bennünket. Ez a Hold utca, ahol Majzikék is laknak. A családfő kedves elfoglaltsága a lemondás. S nem is akárhogy űzi hobbiját, hanem professzionálisan, mert mindenről pontos kimutatást vezet. Majzik úr bibliája a kis könyvecske, amibe például feljegyzi, hogy nem tömte meg a pipáját reggel, s nem mentek el sörözni a családdal este. Lemondás, de kész haszon, mennyit spórolt ezzel. S mily nyereséget könyvelhetne el, ha bemerné vezetni azt is, amire titokban áhítozik...

Majzik úr lemondásával, böjtjével egy nagyobb hatalom szolgálatában áll. Figyelme a pénz élére irányul, a mammon sápadt arca vet rá árnyékot. A megkötözöttséget csak egy másik arc letapogatásával oldhatom fel, aminek tiszta vonásait egykor nekem szánták. „Egy istenarc van eltemetve bennem."Ennek részleteit azonban csak hosszas szemlélés útján ismerhetem fel. Azt kívánom végül, hogy böjtömben az Ő arca élesítse, fényesítse azt, amit az önzésem elfedett

A napokban akadt a kezembe Umberto Eco Minimálnaplója. Szeretem az életérzések rekonstrukcióját. A kezembe simuló könyvet a közepénél felütve egy forgalmas utcán találtam magam. Eco épp azt magyarázta nekem, hogy milyen kellemetlen, amikor egy ismerős arcot vél felismerni a tömegben, de nem tudja hová tenni. Már a kezét nyújtotta volna felé, amikor rádöbbent, hogy Anthony Quinn az. Soha nem mutatták be őket egymásnak. Mégis a TV képernyőn keresztül annyi időt töltöttek együtt, hogy személyes ismerősnek tetszett az utca forgatagában.

Hasonló élményem volt az M3-as egyik parkolójában, amikor az Irigy Hónaljmirigy csapata robogott be a gyorsétkezdébe. Itt persze mindenki tudta, hogy kik érkezetek meg. Az emberek, mintha a televízió előtt ültek volna, úgy csüngött a szemük a hírességeken. Miközben a média által keltett illúziót fürkésszük és a sztárok szemetesében könyékig turkálunk, megfeledkezünk önmagunkról. Hova tovább jobban értjük már az idoljaink érzéseit, döntéseit, perpatvarait, mint a saját életünket. Pedig körülbelül annyi közünk van egymáshoz, mint Umbertonak Anthonyhoz.

A böjtben az első kívánságom, hogy az önismeretben növekedjek. Úgy látom magam, ahogy a lombardinai zseni, Giuseppe Arcimboldo festette meg portréit. Az arc, vagy néhol az egész alak az elemek olyan keverékéből áll össze, ami elmeséli a személy, vagy a téma történetét. Virágköltemény, bőségtál, állatsereglet, könyv halom, fegyverarzenál, hogy csak néhányat említsek Arcimboldo eszköztárából. A részletek önmagukban is tökéletesek és teljesek, de az összkép a részleteknek új értelmet ad. Egy tálban fehérrépa, hagyma, gomba és paprika, ebben még semmi különös nincs, de ha a képet megfordítjuk, a kertész néz vissza ránk. Ahhoz, hogy a böjtöm sikeres legyen, tudnom kell, hogy mi határozza meg a gondolatimat, személyiségemet. Éreznem kell a hangsúlyokat az életemben, hogy a lélek mérlegserpenyőjében az átrendeződés végbe mehessen. A másik kívánságom a böjtben, hogy az életem fókuszgyűrűjét megtaláljam.

Gelléri Andor Endre híres elbeszélésében, egy csendes, minden nyüzsgéstől mentes helyre kalauzol bennünket. Ez a Hold utca, ahol Majzikék is laknak. A családfő kedves elfoglaltsága a lemondás. S nem is akárhogy űzi hobbiját, hanem professzionálisan, mert mindenről pontos kimutatást vezet. Majzik úr bibliája a kis könyvecske, amibe például feljegyzi, hogy nem tömte meg a pipáját reggel, s nem mentek el sörözni a családdal este. Lemondás, de kész haszon, mennyit spórolt ezzel. S mily nyereséget könyvelhetne el, ha bemerné vezetni azt is, amire titokban áhítozik...

Majzik úr lemondásával, böjtjével egy nagyobb hatalom szolgálatában áll. Figyelme a pénz élére irányul, a mammon sápadt arca vet rá árnyékot. A megkötözöttséget csak egy másik arc letapogatásával oldhatom fel, aminek tiszta vonásait egykor nekem szánták. „Egy istenarc van eltemetve bennem." Ennek részleteit azonban csak hosszas szemlélés útján ismerhetem fel. Azt kívánom végül, hogy böjtömben az Ő arca élesítse, fényesítse azt, amit az önzésem elfedett.