Böjti szelek – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Nem vagyok jártas a meteorológiában, de azt mondják, hogy mintha az utóbbi évek átlagát tekintve csökkenne hazánkban a szél sebessége. Ez az adat vizsgálatra szorul, de az nyilvánvaló, hogy a böjti szelek időszakának még a legfrissebb hírek szerint is fontos szerepe van. Pusztán azért, mert felszárítja a tél után maradt vizet. Magyarul lehetővé teszi a termést, nem rohad el a mag, vagy előkészíthetővé teszi számára a talajt. Ilyen egyszerű a böjti szél haszna. Ez lehetett a böjt szerepe is azokban a közösségekben, ahol annak szerepet tulajdonítottak. Abban, hogy készüljünk arra, ami a húsvétkor az élet győzelmében lesz nyilvánvaló. Persze, hogy ez nem mindenkinek mond valamit, mert hát nem... Szabad ezt másképp is megoldani. A böjti készülődést azok vették mindig komolyan, akik tudták, hogy maguk nem boldogulnak. Ők arra a szélre számítottak, mely a világ születésekor ott lebegett a vizek felett, emberi szóra jött elő, hogy a fogság nemzedékének halott reménysége újra éledjen, vagy pünkösdkor segített a dolgok valódi megértésében. Igen, ezek olyan történetek, melyekben valami új támadt. Érdekes, hogy Petőfi nemzedéke számára is éppen 48 februárjában hangzott el először: „Kemény szél fúj, lángra kap a szikra." Aggódott Petőfi a nemzetért, annak megújulásért, és azt akarta, hogy olyan szelek fújjanak, melyek szikrává teszik az embert, eszközzé a megújulásban. De Jancsó filmjének elején, a Fényes szelekben sem véletlen, hogy a második világháborút követő néhány évben a fényes szelek nemzedéke felveti a kérdést, hogy mi a személyiség szerepe a történelemben. Munkával, képességeikkel akarnak érvényesülni, nem kiváltságokkal. Érezték, hogy valami szélre van szükség, amely egyrészt tisztít, másrészt újat hoz, s ebben látták fontos tényezőnek az embert. Az a közösség, ahol a böjt olyan fontos volt, jelentőséget tulajdonított a hamunak. Ezt hangsúlyozták eleink abban a boldvai nyelvemlékben: „Isa pur es homu vogymuk." Így ejtette ki a szavakat Csoóri Sándor annak a világhírű fizikusnak, Bay Zoltánnak a temetésén, akinek emlékkövére ezt írták Gyulaváriban: Az élet erősebb. Ezt élte át, az erősebb élet élményét, az a közösség, melynek tagjait elveszett Paradicsom gondolatának kiábrázolására az ádámkapun át vezettek ki a templomból, hogy aztán majd a kegyelemkapun át térjenek oda vissza. Mert tisztában voltak a mulandó élet nyomorúságával, hogy milyen kevés az emberi erő, amikor helytállásra, megújulásra van szükség, de tudtak azokról az erőkről, melyekre hagyatkozva az élet válik erősebbé, látható-fizikai, kézzel tapintható- erkölcsi állapota ellenére. A böjti szelek szárítanak, tisztítanak, termésre készítik a talajt. Petőfi nemzedéke kemény szél fújásától várta szikrát, melytől emberi szívek lángra gyúlva válnak motorrá a megújulásban. A fényes szelek háború utáni nemzedéke lelkesedve zenghette: „Sej, a mi lobogónkat fényes szelek fújják." De az az élet, mely valóban erősebb, annak – emberfeletti terheket hordozva, emberfeletti küzdelmekben – már régen nem emberi erőforrásra van szüksége ahhoz, hogy élete tényleg erősebb legyen. Azoknak az emberi közösségeknek, amelyekben ma böjti szelek fújnak, tisztulni akarnak, gyökeresen másra, megújulásra, az erősebb életre vágyakoznak, minden esélyük meg van erre, mert a böjti szelek csak parányi jelei annak, amire a teremtő Lélek újjáteremtő ereje képes nem egyszerűen a természetben, hanem a minden gonosszal szemben erősebb élet minden területén.