A szeretet mindent elfedez – György András (ism.)

A szeretet mindent elfedez – György András (ism.)

„Apu, tudom, hogy ezen a környéken élsz valahol, meg akarok bocsátani, kérlek, jelentkezz! ..."

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kilépett az utcára, és hatalmas szélroham csapta meg, kabátja megdagadt, akár egy vitorla, ezért behúzódott a fal mellé, hogy összegombolja.

Ebben a pillanatban a szél egy papírlapot ragasztott a ház falára, amire egy szimpatikus férfi és egy helyes kislány képét nyomtatták, kíváncsiságból megfogta a papírt, és amennyire a szél engedte két kezébe fogta, és olvasni kezdte.

A papíron, a fénykép alatt ez állt: „Apu, tudom, hogy ezen a környéken élsz valahol, meg akarok bocsátani, kérlek, jelentkezz!" - alatta név, cím, telefonszám. Megszokásból összehajtotta a lapot, zsebre vágta, és nekidőlve a szélnek elindult a dolgára. A sarokhoz érve különös látvány fogadta: egy lány haladt a járdán, kezében rengeteg ív papír, és azokat dobálta a magasba, hogy felkapja őket a szél.

Az egyik buszmegálló sarkában vagy tíz „szórólap" rekedt meg - ugyanaz volt mindegyik, mint amit az imént zsebre tett. Hamar utolérte a szórólapozót, és leszólította: „Ne haragudjon, de miért szemeteli tele az utcát a papírokkal, miért nem ragasztja fel inkább jól látható módon?"

A lány készségesen válaszolt: „Az elmúlt hónapokban végigragasztottam a környéket ugyanezzel a szórólappal."

„Az elmúlt héten kaptam a hírt, hogy édesapám hajléktalanként itt él a környéken, üveget és papírt gyűjtögetve tarja el magát, azt remélem, hogy így hamarabb magára ismer."

Megdöbbenve hallgatta a választ, tulajdonképpen számon akarta kérni a lányt a szemetelésért, de csak annyit tudott kinyögni, hogy nagyon drukkol, és megígérte, hogy ő is nyitott szemmel fogja figyelni a hajléktalanokat, hátha ráismer.

Továbbsietett, egyszer még visszanézett a „szemetelőre", és azon gondolkodott, vajon mi lehetett az apa bűne, amit a lánya ennyire kitartóan meg akar bocsátani.

Arra jutott, hogy tulajdonképpen mindegy, a szeretetnek mindegy, milyen bűnnel néz szembe, mert a „szeretet mindent elfedez..."

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...