A családomnak élek (1) – Turcsik Ferenc (ism.)

Mai életünket, társadalmunkat sok mindennel lehet jellemezni. Egy ilyen lehetséges kvalifikáció, ha azt mondjuk: az a szociális környezet, amiben élünk, egy instanttársadalom. Olyan, mint a „kavarós kávé" – azonnal oldódó. Mindenkinek, mindig, mindenmost rögtön, azonnal kell. Mindig, mindenből, azonnal és a lehetőségek szerinti legjobbat kell kapnunk.

Talán ez játszik szerepet abban is, hogy az élet minden területén azt érezzük, hogy amiről éppen szó van, annak kell lennie az elvárások, az értékek piramisának csúcsán. A zenit soha nem lehet máshol, mint éppen ott, amiről éppen szó van. A munkahely azt érezteti velünk: „vigyázz mert, ha nem ez az első az életedben, akkor itt nagy bajok lesznek". A családban is úgy érezzük, hogy a „család az első", hogy „az első dolgod az legyen, hogy foglalkozz velünk, feleségeddel, gyermekeiddel, beteg, öreg szüleiddel". Az egymásra torlódó elvárásoknak köszönhetően, az ember bizonyos irányok felé elhajlik, – és nem találva az egyensúlyt –keseredetté, depresszióssá válik, egyszerűen belerokkan az egészbe.

Egy jó hasonlat szerint – okos pilóta alagútban nem katapultál. Mi mégis sokszor így teszünk... Közben pedig, már késő csodálkozni, hogy miért is kenődünk a falra. Mert hát hol és hogyan élünk? Sokszor már magunk sem tudjuk. Megyünk a fejünk – pontosabban az orrunk – után és kész. Mi az a sorrend az életünkben, ami valóban hiteles... egyszerűen csak azért, mert eleve az...? A mai világban a legszebb és legszentebb helyeken is azt várják tőlünk – és mi is ezt várjuk el másoktól –, hogy olyan dolgok bírjanak prioritással az életünkben, aminek nem az első helyen kellene lennie. Mire rájövünk, hogy nagy massza az egész, addigra a felborult értékrendű világban már nehezen találjuk meg újra a helyünket. Kevesen vannak, akik átlátják ezt... és még kevesebben, akik a felismert helyzetben még tudnak magukkal valamit kezdeni.

Ahhoz, hogy mi ezen kevesek közé tartozzunk, szükséges, hogy felmérjük, megismerjük és valamelyest megértsük azt a szituációt, ami körülvesz bennünket. A helyzetfelismerés mellé, legalább hozzávetőleges önismerettel is kell, hogy rendelkezzünk. Az összekuszálódott értékrendek világában csak így tudjuk az életünk dolgait a maguk helyiértékén kezelni.

Ekkor lehet majd megválaszolni a kérdést: mit is jelent az, hogy a családomért élek? Miért jó, miért érdemes, vagy szükséges ez?

Biztos, hogy az első lépés ezekben a kérdésekben – a válasz keresése. Ehhez szükséges látnunk és hallanunk. Hogy mit? A választ mindenkinek magában kell megadnia: mi az értékes számomra... és mi nem?