Uralkodás (1) – Fehér Norbert (ism.)

Valaha én is úr akartam lenni,
Ó bár szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
S uraktól nyüzsög a végtelenség.

(Weöres Sándor)

Mindenkinek van egy attitűdje, amely általános, mindenkire jellemző. Ez pedig az uralomra való törekvés. Ezt fogalmazza meg személyes szinten is Weöres Sándor: Valaha én is úr akartam lenni. Ma a legtöbben, ha eljutnának egy ilyen individuális credóhoz, akkor ezt mondanák: Én úr akarok lenni. Lényemmel, megnyilatkozásaimmal szeretnék a másik fölé nőni. A másik fölött állni a ranglétrán, s beosztottból kisfőnök, kisfőnökből nagyfőnök szeretnék lenni. Szeretnék felépíteni egy karriert, amelyre a kortársak csettintenek és azt mondják: „Ez igen!" Szeretnék villát, úszómedencét, szeretném, ha megjelenek valahol, akkor elismerő pillantásokat vessenek rám, és irigység, vagy dicséret szintjén, de fogalmazódjon meg másokban, hogy ez az ember felettünk áll.

Úr szeretnék lenni. Hallatlanul erős bennünk a vágy, hogy így tegyünk, urak legyünk legalább a képzeletünkben és a vágyainkban. Eltelik egy élet, hogy ezt a hamis ábrándot kergeti az ember, ennek a hamis vágynak a bűvkörében él. Pedig, ha jobban belegondolunk, hogy mit jelent úrnak lenni, rá kell jönnünk, hogy ez nem egyenlő a kényelmesen élni, a hódolatot learatni, határtalan hatalommal bírni életérzéssel. Úrnak lenni ugyanis felelősség. Felelősséget jelent egy ház urának lenni. Felelősséget jelent egy közösség urának lenni. Az úr mindenkori felelőssége az, hogy az alája tartozó tárgyaknak és lényeknek jó sora legyen, hogy birodalmában boldogság és harmónia uralkodjon.

Mennyire távol van ez a fajta felelős uralom az embertömegek feletti hatalmaskodástól!

"Valaha én is úr akartam lenni" – mondja a költő.

Be kell látnunk, hogy úrnak lenni nem egyenlő a basáskodással. Hiszen, aki csak imitálja az uralmat, mit sem értett meg a felelősséggel való uralkodásból. Úrnak lenni tehát egyenlő nagy felelősséggel bírni mások iránt.