Sikeresség (2) – Tarsoly Eszter (ism.)
Arathat-e osztatlan sikert az, aki másokra való tekintet nélkül törtet előre egy önös cél érdekében? Aki nem veszi figyelembe mások ötleteit, tanácsát, netán intelmeit, mert annyira elvakítja a saját elképzelésének magvalósítása, hogy mindent és mindenkit félrelökve megy előre, hogy aztán majd csak sikeressége omladozó csúcsán rádöbbenjen mérhetetlen magányára...
A sikerességnek, akármilyen furcsán hangzik is, két fajtája van:
1. az öncélú karrierépítő siker
2. a közösségorientált siker
Egyik tiszavirágéletű és romboló hatással van nemcsak a közösségre, de magára az ezt elérni kívánó egyénre is. Míg a másik talán lehetőséget nyújt megismerni az igazi sikert és annak örömét. Sajnos hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy az ember egyedül nem boldogul sokáig, lévén közösségi lény. Nem taszíthatja ki embertársait az életéből, mert akkor magaszerezte magánya dönt romba mindent körülötte. Nem léphet át érzéketlenül mindazokon, akik mindeddig mellette álltak és támogatták, segítették célja elérésében. Hányan indulnak el mégis a hamis ábrándok szülte sikeresség útján, melyet egyetlen cél vonz: nekem, nekem, nekem! A kapcsolatok így érdekkapcsolatok lesznek, mert csak addig tartanak, amíg a tervek megvalósításához másokra is szükség van. A kitűzött cél fontossága mindent elhomályosít: családot, barátokat, munkatársakat... Szánalmassá válik az ilyen ember, mert nem látja, hogy sikerességének élettartama: a kapcsolatainak élettartamával áll szoros összefüggésben.
Számára a siker nem más, mint saját akaratának megvalósítása minden áron. De arathat-e osztatlan sikert az, aki másokra való tekintet nélkül törtet előre egy önös cél érdekében? Aki nem veszi figyelembe mások ötleteit, tanácsát, netán intelmeit, mert annyira elvakítja a saját elképzelésének magvalósítása, hogy mindent és mindenkit félrelökve megy előre, hogy aztán majd csak sikeressége omladozó csúcsán rádöbbenjen mérhetetlen magányára. Osztatlan-e ez a fajta siker és képes- e állapottá emelkedni a percnyi létezésből, hogyha senki másnak nem nyújt örömöt, elégedettséget, csak annak, aki célul tűzte ki? Aki nagyon magasra tör, egyedül marad, mert mások nem férnek el mellette. Ez a sikeresség tehát tulajdonképpen látszatsikeresség, vagy abszolút érték szerint: egyenesen sikertelenség.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





