Tiszta forrás – Viola Judit (ism.)

A természetben nagyon egyszerűnek tűnik eldönteni, hogy egy forrás vize tiszta-e vagy nem. Ha nincs benne semmi, ami megszínezi, nem úszik benne idegen anyag, ha nem rossz a szaga és jó az íze, akkor rámondhatjuk, hogy tiszta. Még a mostani, száz sebből vérző természetben is a legtöbb forrás tisztán bukkan ki a földből, kőből. A szennyező anyagok csak később, a felszínen való futása során kerülnek bele és rontják meg, teszik alkalmatlanná arra, hogy igyunk, főzzünk, vagy éppen fürödjünk benne.

Amikor átvitt értelemben használjuk a kifejezést fogalmakra, szellemi dolgokra, művészeti alkotásokra vagy éppen a pénz világában, akkor már sokkal nehezebb dolgunk van a minőség megállapításával. Ezekben az esetekben nagyon nehéz rájönni, hogy honnan ered a forrás, arra meg, hogy milyen, és mi lehet benne, még nehezebb. Sokszor előfordul, hogy a pénzforrásnál még minden rendben levőnek látszik, csak a sokadik tranzakció és a sokadik kéz után szennyeződik el és válik orrfacsaróan bűzössé. Gyakran a hírforrás is tisztának és világosnak látszik. Lehet, hogy csak néhány hét vagy éppen év múlva jövünk rá, hogy már felszínre törése előtt megmérgezte az önös érdek, a rosszakarat, a rontás vágya és mindez már csak akkor derül ki, amikor sok ember életét és sorsát tönkre tette.

Kodály és Bartók azt vallották, hogy a népdal, a népzene, a néptánc az a tiszta forrás, amire egy ország zenei kultúráját és saját zeneszerzői munkásságukat is rá lehet építeni. A népi kultúra, a népzene érdek nélkül, tiszta szívből, őszinte érzelmekből, örömből és bánatból született. Soha nem akart több lenni, mint ami.

Manapság annyi forrás kínálja magát életünk hétköznapjaiban és ünnepeiben. Nem biztos, hogy mindegyikbe jó válogatás nélkül beleinni. Legyünk egy kicsit tartózkodóbbak és vizsgáljuk meg tiszta-e vagy sem? Az óvatlan kóstolásnak fájdalmas következményei lehetnek.

Inkább kevesebbet, de jót. Ha lehet, csak tiszta forrásból.