Az alkotás öröme – Viola Judit (ism.)

Az alkotás öröme – Viola Judit (ism.)

Ma megint nem történt semmi. Reggelire két tojásból omlettet csináltam Gyuszinak, fantasztikusan sikerült. A gyerekek megkapták a kakaójukat a vajas kiflikkel és lementek az apjukkal az iskolába...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ma megint nem történt semmi. Reggelire két tojásból omlettet csináltam Gyuszinak, fantasztikusan sikerült. A gyerekek megkapták a kakaójukat a vajas kiflikkel és lementek az apjukkal az iskolába. Délelőtt épp takarítottam, amikor hazatelefonált a szerkesztőségből, hogy alkotói válságban van, képtelen kiizzadni magából a cikket, amit a főszerkesztő akar, így hazajön, és itthon próbál írni. Kért, hogy főzzek ebédet. A hűtőben csak egy kis maradék sült hús volt, meg néhány tojás és egy kevés hervadt zöldség. Gyorsan sütöttem egy pástétomot, hozzá zöldség köret volt, és összeütöttem egy piskótatekercset, mert azt nagyon szereti.

Délután anyám hazahozta a gyerekeket a napköziből és a két gyönyörű jelmezt, amit a farsangra varrt nekik. Bámulatos, hogy mit tud kihozni néhány rongyból. Nem hiába mondogatom, hogy nekem van a legügyesebb anyukám a világon! Persze felpróbálták és volt nagy viháncolás, de mérsékletem a bohóckodást és lecsillapítottam a kedélyeket, merthogy az apjuk épp alkot. Ezt még anya is tiszteletben tartja, mindig elmondja, hogy legyek nagyon büszke Gyuszira, mert ő nagy ember, aki alkotó tevékenységet folytat és ez az egyik legnagyobb dolog a világon.

Vacsoráztatás és fürdetés után lefektettem a gyerekeket és rendet raktam a fürdőben, ami úgy nézett ki, mint egy turkáló bálabontás után. A sok piszkos ruhát beraktam a mosógépbe, de nem indítottam el, hogy ne zavarja a kattogása az alkotót. Tizenegykor leroskadtam a TV elé és egy kulturális műsort bámultam, ahol művészek vallottak az alkotás szépségéről. Néztem a szép képeket és szobrokat, textileket és egyszerre úgy éreztem, hogy én nem vagyok senki és semmi. Bőgtem. Éjfél felé Gyuszi előkerült a cikkel. Amikor meglátta, hogy úgy nézek ki, mint egy allergiás húsvéti nyúl, mellém ült és kifaggatott. Aztán szó nélkül kihozta az értelmező kéziszótárt és felolvasta az alábbi szócikket: Alkotás – az a cselekvés, tevékenység, amellyel valaki alkot, létrehoz valamit. Alkotás az ez által létrejövő mű, eredmény.

– Minden, amit csinálsz, alkotás: a reggeli, a rend, az ebéd! És lehet, hogy több értelme van, mint annak, amit én írok! Érted? – kérdezte és belepuszilt a hajamba.

– Már értem! – feleltem boldogan.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...