Jövőképeink (2) – Ifj. Csomós József (ism.)

Jövőt látni ott, ahol a múltba nem néznek nehéz, szinte lehetetlen vállalkozás. Jövőt látni ott, ahol a jelen semmi jót nem ígér, már-már ember feletti akaratot és erőt követel. Jövőt látni, nehezítő körülmények, jelenkori rémképek, a múlt kísértő árnyainak vissza-visszaköszönő mosolya nélkül is ember feletti vállalkozás. S felemelt fejem egészen más tartást kölcsönöz a testemnek, s talán ez a szent nyújtózkodás engedi, hogy ez idáig szunnyadó lelkem újra gyújtsa önmagát. Szétnézek a világban, s érzem valami lassan, ha csikordulva is, de elindul bennem. Talán a lelkiismeretem talált önmagára, talán elkezd végre élni bennem valami, s azt érzem, a jövő mit ez idáig álmodni sem mertem, egészen közel jött, karnyújtásnyira tőlem a holnap. Van mit és van miért. Van kérdés és őszinte a válasz. S lassan tekintetem a múltról a jelenre vándorol, és megfagy a vér ereimben. A kép, mit e világ mutat torz, fájdalmas ennél még a múltról mesélő földet is jobb volt nézni. Voltak értékek, mik benne szunnyadtak, a jelen azonban ki tudja, nemesedhet-e egyszer majd múlttá? Kifordult testek, megannyi világtorzulás, minden maradt a régi, csak a táblákra írtak mást, nem névtáblák, nem címek, a szívek hústábláin cserélték a címkét. S mellé ütötték a nagy pecsétet. A világ halott, nem újraélesztendő. Haverok, de mi úgy hívjuk őket: igazi barátok. Pornográfia, de mi nyugtatjuk magunkat: érzéki testiség. Házasságtörés, s mentegetőzünk: csak meginogtam. Abortusz, s hétköznapi gyilkosságainkat megmentjük – a még nem is ember – frázissal. És akkor jönnek pártok és bölcsek, akik elmondják, megmutatják... lehazudva a napot és a holdat valamennyi csillaggal az égről, csak azért, hogy ne legyen fény, s csak azt lássuk, amit ők akarnak. Így lesz a jövőnk egyszerű játékszerévé azoknak, akik azt hiszik többek és vezetni hívattak, pedig senki sem szólította meg őket. Jövőkép. Ha kép, akkor nem mindegy a festő, és az sem, mely korszakából való. E mai világ festője nem Munkácsy, és nem is Van Gogh színei köszönnek vissza. Salvador Dali nem festett ily nehéz és kifordult világot vászonra, mint amilyet mi festünk hétköznapi hazugságainkkal, elhallgatásainkkal... s bele üvöltöm a csendbe: ebből a jelenből nőhet ki szebb jövő?