A boldogság egyik kulcsa – Thoma László (ism.)

„A boldogság egyik kulcsa: rossz memória." (Rita Mea Brown)

A mindennapokban használatos humor olykor szarkasztikus. Lévén, hogy kellemetlen tapasztalatokon, keserűségen is alapulhat. Persze nem minden szarkasztikus vagy cinikus vicc mögött áll keserű tapasztalat, de azonosulni csak akkor tudunk velük, ha már átéltünk tragikomikus élethelyzeteket.

Mai idézetünk alapján azt mondhatjuk, emlékezni nem mindig jó. Vagy legalább is egyszerűbb nem emlékezni. Beszédes gondolat ez – árulkodik arról, hogy mi, emberek, szeretnénk a lehető legkevesebb komplikációval, a lehető legkényelmesebben leélni az életet. És ez valahol így is természetes. Minek választaná az ember a nehezebb utat, ha lehet könnyebben is...? A probléma talán ott van, hogy akkor is a könnyebbet választanánk, ha a nehezebből – hosszabb távon – többet profitálhatnánk. Mi a hasznos – nekem, jobb esetben a környezetemnek is...? Ez a kérdés jól tükrözi korunk életérzését. Meg kell tanulnunk, hogy a hasznos nem mindig a legkönnyebben elérhető. Az élet hihetetlenül árnyalt mind szereplőire-, mind fordulataira nézve...

Nos, a boldogság kulcsára már sokan szerettek volna rájönni, és sokan adnak is ilyen kulcsokat, ha kérünk tőlük. Ezekre is érvényes a mondás: ne azt nézd, mit mond, hanem azt is, hogy ki mondja! A konzerv válaszok az egyszerűek, és egyszersmind könnyen csökevényesítik a gondolkodást.

A fenti idézet azért tetszik, mert a humorossága mellett, van némi elgondolkodtató igazságtartalma is. A rossz memóriáról azt hiszem, sokunknak nem kell beszélni. Aki átélte már, milyen az, mikor egy éve tanít egy gyermeket, és nem tudja a nevét, netán újszülött kis unokája bonyolult, modern nevét nem bírja megjegyezni, tudja, mire gondolok. A rossz memória – az idő előrehaladtával – mindannyiunkat kínozhat. Mégis, milyen jó az is, ha egy kínzó élményre nem emlékszünk. Egyes kutatók szerint, az agy a sokkoló élmények egy részét egyszerűen kitörli. Nem mindig baj, ha nem emlékezünk, persze, csak ha egy feldolgozott élmény felejtéséről van szó. Hívják ezt megbocsátásnak is. Nem megy persze ez mindig olyan könnyen, de azért törekszünk is sokszor rá, és – enyhe túlzással – azt mondjuk egymásnak: már nem is emlékszem rá.

A kiegyensúlyozott élethez szükség van megbocsátásra, továbblépésre, felejtésre, elengedésre. A cinikus értelem mellett, kézenfekvő idézetünk ilyen értelmezése is: néha jó már nem emlékezni, nem felhánytorgatni már a múltat.

És hogy a boldogság kulcsa valóban a rossz memória lenne-e? Erre mindannyian adjunk magunkban választ. De csak őszintén...!