Normáink – Turcsik Ferenc (ism.)

Amikor azt halljuk, hogy normák, szabályok, akkor ezek a fogalmak a béklyókba kötött rabszolgaságot idézik fel bennünk. Jó azonban tudnunk, hogy ennek nem kell szükségszerűen így lennie. Normák... szabályok... - nem mindig voltak ezek pejoratív, s egyben nemkívánatos fogalmak. Korábban a norma-rendszer pozitív töltettel bírt és az élet nagyon fontos, rendszerezője és összetevője volt. Az erkölcs olyasvalami volt, mint egy biztonságot adó, bekerített hely, amelyen belül tudjuk, mi hol van, ill. hol a helye és amikor valami nehézség adódik, akkor azt hogyan kell megoldani.

Ez mára - sok tekintetben megváltozott. Persze nem teljes egészében, hiszen a mindennapokban azért megfigyelhető (és magunkba nézve tudjuk mi is), hogy még mindig szeretünk bizonyos szabályokat – még az olyan lázadók is, mint a magamfajta. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a szabályok és normák „kettős életet" élnek, hiszen a pozitív, megtartó mivoltuk mellett, azért jelen van a negatív, sötét és nemkívánatos oldal is.

Mitől lettek nemkívánatosak? Mitől lettek kétesek? És mitől lett másállapotú a mai ember? Attól, mert úgy vagyunk, mint az igazi tudós, aki minél többet tud, annál jobban megérti, vagy inkább megérzi, hogy mily' kevés is az, aminek a birtokában van, és visszahúzódunk? Vagy azért, mert a liberális eszmék annyira beköltöztek otthonainkba, hogy ezzel minden relatívvá vált? Vagy azért, mert a XXI. század embere már nemcsak gondolkodni, de még az ésszerű életelvek követésére is lusta és ehelyett, - inkább egyhelyben megülve, mintegy lelki-narkózisban közönnyel és szarkazmussal szemléli a végzetébe rohanó világot? Még sok ilyen kérdést lehetne feltenni, melyekre éppúgy nem tudnánk megnyugtató válaszokat adni, mint az előbbiekre. Az azonban elég nagy bizonyossággal elmondható, hogy a filozófia és a politikai elméletek sokszor hermetikusan zártnak érzett világa, a média és a közélet nem mindig késztetnek gondolkodásra. Nem az tehát a baj – szerintem, hogy nem tudnánk a régi értékeinket újraértelmezni, vagy új értékeket találni, csak hát ehhez energia-befektetésre volna szükség. És... ebből nincs sok... csak azt nem vesszük figyelembe, hogy a jó élet elképzelhetetlen anélkül, hogy - azad hoc jelleggel meghozott döntések helyett - valamilyen normarendszert ne követnénk.

Szeretjük, ha mások konzekvensek tetteikben és gondolatainkban. Bosszantó, ha ez: indokolatlanul nem így van. Elvárható-e ez tőlünk is? Azt gondolom, hogy igen. Ehhez azonban túl kell látnunk az anyagiakon és a láthatókon: túl egy olyan dimenzió felé, amelyben helye van nem csak az emberinek, hanem az isteninek is...