Irigység – Thoma László (ism.)

Irigység – Thoma László (ism.)

Jobb följebb lenni, mint a másik, és ha sokan vannak fölöttem, egyszerűbb, ha a környezetemből nyomok le valakit, váltok ki belőle irigységet, így máris feljebb kerültem...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

„Az ember sok mindent hajlandó csinálni, hogy szeressék, de bármit hajlandó megtenni, hogy irigyeljék." (Mark Twain)

Sokszor elnézem a munkatársaimat. Előre elnézést kérek a gyengébbik nem képviselőitől, de a legtipikusabb példák a korosodó hölgyek! Semmi baj azzal véleményem szerint, ha egy hölgy korosodik, de ijesztő látni azt, mit hoz ki ez a folyamat belőlük. Persze, nem mintha az urakból nem váltana ki érdekes reakciókat...! Tehát a hölgyek elég sok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne lehessen sejteni valódi korukat. A legnagyobb örömöt – meglátásom szerint – tényleg az okozza sokuknak, ha irigyek rájuk. Ha sárgulnak az irigységtől amiatt, hogy az illető kollegina tényleg jól néz ki, legalább is jól adja elő magát.

Gondolhatják sokan, hogy milyen rosszindulatú szavak ezek, pedig kívülről egészen ígyfestenek a dolgok... Lehet, hogy az idézethez hozzá kellene tenni: „...nem mindig szándékosan!" Persze ez nem ment fel az alól a tény alól, hogy fontos az embernek, mit is gondolnak róla mások. Ez mélyen beleitta magát a gondolkodásunkba, de főleg a megnyilvánulásainkba. Ki tudja, hány szűrőn megy keresztül minden szavunk, mire kimondjuk; ki tudja, hányszor korrigálunk – főleg ha olyan közegben vagyunk, ahol erős az elvárás. Szerepelvárásnak is szokták nevezni ezt a minket érő hatást, amely erőteljes kontrollra kényszerít bennünket. Azonban, ha ez a hatás hosszú ideig és tartós erővel áll fenn, akkor szerepkonfliktus lép fel bennünk, ami hosszú távon semmiképp sem jó! Az illető ilyenkor vagy kiugrik a szorongást okozó helyzetből, vagy változtatni próbál az elvárásokon. Ez utóbbi történhet a környezet irigykedését kiváltandó is. Ha kiemelkedem a környezetemből, rám nem lesznek érvényesek oly erőteljesen a mindenkit érintő szerepelvárások.

Persze alapidézetünk mechanizmusai sokaknál egész egyszerűen, mintegy ösztönösen működnek. Jobb följebb lenni, mint a másik, és ha sokan vannak fölöttem, egyszerűbb, ha a környezetemből nyomok le valakit, váltok ki belőle irigységet, így máris feljebb kerültem.

Az irigység kiváltása azonban kicsit komolyabb egy ártatlannak látszó igénynél. Az az ember, aki szereti, ha irigylik, nem gondol bele, mit is tesz...

Valószínűleg olyan dolog miatt fogja x és y irigyelni, ami neki egyébként nincs, vagy amiben valójában jobb a másik. És ez nem biztos, hogy segít a másiknak abban, hogy valaha is jobb legyen az adott dologban. Ha lenyomok mást, azzal megsebzem. Ártatlan dolognak tűnik mindez, amíg a saját oldalamról nézem, de mihelyst belehelyezkedek, vagy ténylegesen bele is sodródok a másik helyzetébe... úgy már mindjárt más!

A Bibliában olvassuk az aranyszabályt: „Amiképpen szeretnétek, hogy az emberek cselekedjenek veletek, ti is akképpen cselekedjetek velük."

Szeretet és irigység... amiért mindenre hajlandóak vagyunk. Ne felejtkezzünk el azonban a másikról, sem arról, hogy amit mi teszünk másokkal, annál sokkal jobbat – nekünk nincs semmiféle alapunk elvárni...!

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...