A gyugyi csoda igaz története – Jakab Bálint (ism.)

Amikor Isten megteremtette a mennyet és a földet, az előbbit örök fénnyel, az utóbbit sárkányvonalakkal látta el. Hívják ezeket Szent György-vonalaknak is, amelyek mellett Ley-vonalak osonkodnak. Ezek a kijelölt egyenesek keresztbe-kasul szelik a földet és sok energiát hordoznak. Mármost azért, aki ezeken a vonalakon jár-kel, nagyon megnyugvást talál az ő életében. Így járt egy egész somogyi falu, akiknek egyszercsak kimérték egy rozsdamentes dróttal egészen pontosan, hogy van nekik is ilyen Szent György-vonaluk, sőt ennél több is, egy vonalkereszteződésük, s fölötte a tömörfából faragott pad, amelyikre ha valaki ráül, csodák történnek vele.

Híre szaladt ennek a padnak, hiteles források adták tovább csodatévő erejét, messzi földről indultak emberek, hogy végére járjanak orvos által gyógyíthatatlan betegségeiknek. Volt, aki köszvényét jött gyógyíttatni, mások az álmatlanságukat űzték el energiával. Derékfájással is sokan érkeztek, de sokan azzal is távoztak.

Elindult egyszer egy bányász ember is. Sok szenet megmozgatott vájár évei alatt, derekát megropogtatta sokszor a szívlapát nyelén való tüsténkedés. S hogy öreg napjai eljöttek, szerényke jövedelméből vett hat hamuba sült pogácsát, azért ennyit, mert bár három járt neki a mese szabályai szerént, ehhez tartva magát, asszonyát is maga mellé vette. Innen érthető hát a kétszer annyi pogácsa. Elindultak hát Somogyország felé, hogy eljussanak a gyugyi csodapadhoz. Mert rajtuk, szegény nyugdíjasokon már csak az segíthet. Mentek-mendegéltek, s egyszer csak odaértek. Szép napsütéses délután volt, az energiák csak úgy áradtak. Ezt onnan is lehetett látni, hogy a faluban élő emberek mind olyan fickósan jártak. Arcukról sütött a pirosság, az élet ragyogott a zöld mezők fölött, még a rigók füttye is hangosabb volt, mint máshol. Ez az a hely, gondolta a bányászember, ahová vágytam egész életembe. Tiszta szerencse, hogy nyavalyáim is vannak, különben sosem tudnám meg, hogy milyen is az a csodapad. Nem volt nehéz az irányt megtalálni, csak a temetőt kellett nézni, annak kerítése mellett futott végig az energiavonal. Azt követve igyekeztek felfele kettecskén asszonykájával, akit ugyancsak nem mostanában szakajtott le rózsabimbóként. Néztek fel a dombnak, s mendegéltek erősen az energiavonal mentén. Mintha valami bokájába állt volna a bányászembernek, erősen űzte a vágy, hogy lerogyhasson a faragott alkotmányra. Majd akkor. Szeme lázasan pásztázta a temető bejáratát, mert annak előtte volt az a pad. Ahogy messziről észrevette, mintha glória kerengett volna a pad fölött. Lábait nehezen vonszolta, nehogy elűzze a csodaerőt, asszonyát is szelídségre intette. Odaértek. Egyszerű kéz alkotta padnak látszott. Megtapogatta, kemény volt. Aztán lassan ráereszkedett ő, s utána az asszony. Behunyta szemét, várta a csodát. Egyszer csak érezte, hogy virágos réten fut, ereje, mint a szökkenő csikóé, s előtte egy fodros szoknyás fiatal lány viháncolva hasít ösvényt a virágözönben. A fákon hangosan fütyült a rigó, a szél szerelem illatát hozta felé. A fény úgy hajolt le a földre, hogy út vezetett azon felfelé. A virágmező elmaradt lassan, s ő futott a fodros szoknya nyomában csodálatos világosságban egyre feljebb. S ekkor, oldalában mintha ütést érzett volna...

– Na, hogy vagy apjuk? – ismerte fel felesége hangját – Merthogy elszundítottál. Mit érzel?

– El sem tudom mondani, csodát láttam, s most bizsereg a talpam.

– Elmehetnénk a templomig, nincs az messze, ott még nagyobb csodák történnek.

– Oda már nem, elég nekem az, ha le bírok menni innen a dombról.

Hát így járt a bányászember a csodapaddal, s titokban meg volt győződve, hogyha nem használ, hát nem is árt az energia. Kivéve, ha azt sárga csekken kell befizetni havonta, mert az szokott ártani a családi költségvetésnek.

Az országot egyre több ilyen Szent György-vonal szelte át, annyi, hogy már itt lett a legsűrűbb az egész világon. S mikor ennek híre terjedt a népek között, sokan keltek útra. Mentek az energiavonalak mentén, műholdas helymeghatározóval és régi térképekkel, hogy keressék a metszésvonalakat. De ezeket már korábban felfedezték a papok, s minden energia-metszéspontba templomot építtettek, azért hogyha valakinek nem lenne jó térképe, tudja, hogy hol van az energiák találkozása. Így lett, hogy a papok is várták a csodát, s az emberek is.

Jó is van ebben az országban, hogy egyre többen várják a csodát és hisznek benne. Igaz, hogy a metszéspontokba ritkábban jutnak el, de az energiavonalak mentén szorgalmatosan keresik a gyógyító csakrát. S még szerencse, hogy találni mindig valahol egy csodapadot.

(forrás: reposzt.hu)