Beszélgetések

Sorbarendezés:

2013.10.07. Hamarosan elkészül az ipolysági templom és gyülekezeti ház

méret: 3.3 MB

Ha egy kicsi gyülekezet temlomot, parókiát javít, talán annyira nem is figyelünk oda. Azonban ha a semmiiból templomot, parókiát, gyülekezeti központot épít, arra felkapjuk a fejünket. Az ipolysági gyülekezet templomépítését is figyelemmel kísérjük. Hogy hol tartanak jelenleg, arról Ambrus Erika mikrofonja előtt a gyülekezet gondnoka, Oros Zoltán számol be.

2013.10.03. Emmanuel napközi foglalkoztató Nagyölveden

méret: 5.7 MB

Ha egy falu közössége nem veti el, hanem fölkarolja az idős vagy egészségkárosodott polgárait, szép dolog; ha lehetőséget nyújt számukra a találkozásra, beszélgetésre, még szebb. Ha pedig intézményes kereteket biztosít egész napos foglalkozásra számukra, azt bizonyítja, ez a község nem tagadja meg ősei örökségét, az idősek tiszteletét. Nagyölveden, a Lévai járásban elsők között a falu önkományzata nappali foglalkoztatót nyitott. Ambrus Erika Cseri Zita polgármesterrel és Balogh Ildikó intézményvezetővel beszélgetett.

2013.10.02. Ifjúsági tábor a zempléni egyházmegyében

méret: 7.1 MB

Itt van az ősz, itt van újra, mondogatjuk a napokban, de a nyári emlékek, élmények még elevenen bennünk élnek. Hisszük, hogy így van ez azokkal a fiatalokkal is, akik idén nyáron vettek részt a zempléni egyházmegye és a Fiatal Reformátusok Szövetsége keleti munkacsoportjának közös szervezésében megvalósult ifjúsági táborban, ahová a konfirmáció utáni korosztályt várták. A táborról Molnár István kérdezte Kiss Miklóst, a tábor egyik szervezőjét, Zsadon Zsuzsát, a miskolci „Vissza a világba” ifjúsági iroda munkatársát, a tábor egyik előadóját, valamint a táborban részt vett fiatalokat.

2013.09.27. Magyarbődi gyülekezet

méret: 7.2 MB

Életének 52. életévében 2013. 9. 27-én hunyt el Megyesi László, a Magyarbődi Református Egyházközség lelkipásztora. A Pátria rádió Világosság református egyházi műsorában 2010. november 14-én a magyarbődi gyülekezetről beszélt Iski Ibolya mikrfonja előtt. Rá való emlékezésül ajánljuk hallgatóinknak.

2013.09.25. Szikince Fesztivál Zalabán

méret: 6.1 MB

Augusztus 31-én zajlott Zalabán a Szikince Fesztivál, melynek keretei között a református templom megújítására jótékony céllal könyvbörzét rendeztek, de volt arcfestés és lovagoltatás is.  A könyvbörze Csenki Zsuzsának, a Szilágyi Dezsó Téri református gyülekezet diakóniai gondnoknak,  az arcfestés Kéry Bence Bálint festőművésznek, a budai gyülekezet tagjának és a lovagoltatás Riedly Krisztiánnak köszönhetően valósult meg.  A szolgálattevőkkel Ambrus Erika beszélgetett.

2013.09.24. Lelkészbeiktatás Alsómihalyiban

méret: 67.7 MB

2013. szeptember 29-én ünnepi istentisztelet keretében iktatják be az alsómihalyi anyaegyházközség, valamint a legenyei és a bistei leányegyházközségek lelkipásztori tisztébe Györky Szilviát. 2004. október 1-től szolgál jelenlegi helyén. A prebitérium 2005-ben választotta meg lelkipásztorául. Az ünnepélyes lelkészbeiktatás ideje most érkezett el a lelkész, ill. a gyülekezetek életében. Az ünnepi alkalomról Molnár István beszélgetett Györky Szilvia beiktatandó lelkipásztorral.

2013.09.23. Negyeden kincset kerestek a napközis táborban

méret: 9.6 MB

Már alaposan benne vagyunk a szeptemberben és az új iskolaév is elkezdődött, de bizonyára sokan  még mindig visszagondolnak a két hónapos szünidőben átélt élményekre.  Negyeden első alkalommal szervezték meg az ifjúsággal karöltve az alapiskolás korosztályú gyermekek napközis táborát.  A  gyermekek egy megadott térkép alapján indultak el megkeresni a kincset, közben pedig különféle feladatokat is meg kellett oldaniuk. Iski Ibolya riportja.

2013.09.17. Dániel és barátainak története a kulcsodi napközis táborban

méret: 7.7 MB

Már hagyományosan minden évben megrendezik Kulcsodon az ötnapos napközis tábort a gyülekezet alapiskolás korú gyermekei számára, de amelynek sikeréhez hozzájárulnak a volt gyermektáborosok, az ifjúsági bibliaóra tagjai is. Az idei együttlét témájául a Babiloni fogságban lévő Dánielnek és társainak a története szolgált. Erről szóltak a délelőtti bevezető magyarázatok, majd a csoportos beszélgetések is, amelyeket sok-sok játék követett. A tábor helyszínének a templom, a környező zöld terület és a helyi kultúrház adott otthont. A foglalkozások délelőtt kilenc órától délig tartottak, majd délután kettőkor folytatódtak egészen öt óráig. A táborról készült Iski Ibolya összeállítása.

2013. 09. 16. Manókirály birodalma - élménypedagógia módszerei

méret: 8.8 MB

Szeptember második hetében a Királyhelmeci Református Egyházközség gyülekezeti házában lelkészek, pedagógusok, hitoktatók gyülekeztek össze, hogy a hollandiai KOEN Alapítvány támogatásának köszönhetően egy tanfolyam keretében ismerkedjenek meg a Manókirály birodalma elnevezésű programmal. Az egy éves oktatóprogram az élménypedagógia módszerét használva igyekszik fejleszteni az óvodás és kisiskolás korú gyermekek érzelmi intelligenciáját. Az oktatóprogram kidolgozóival, a tanfolyam vezetőivel, Surányi Zoltánnal és Rákosi Réka Renátával Molnár István beszélget.  

2013.09.03. XIII. Börtönmissziós tábor Jókán

méret: 11.0 MB

Augusztus 26. és 30. között került sor  a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Börtönmissziója és a nagyölvedi székhelyű Simeon nonprofit szervezet által a fogvatartottak és a szociálisan hátrányos helyzetű családok  gyermekei számára készitett táborozásra. A hétfő délután kezdődött öt napos együttlétnek a jókai Missziós Központ adott otthont. A bibliai történetek üzeneteinek átadása mellett a  sport és művészet is kiemelt teret kapott. A résztvevő 23 gyermek táborozása a református egyház anyagi támogatásának köszönhetően jött létre. Iski Ibolya riportja a Pátria rádióban hangzott el.

2013.09.02. Felújítás alatt a legenyei református templom

méret: 2.0 MB

A Legenyei Református Egyházközség határmenti kis gyülekezet, nyelvhatár is egyben, hiszen az utolsó közösség ezen a környéken, Terebes vonzáskörében, ahol egy nyelven, magyarul folynak az istentiszteletek. A műemlék templom felújítása több éve égető problémája a kis gyülekezetnek, annál is inkább, mivel ez év tavaszán egy viharkár miatt az egyházközség végül belefogott a templomjavításba. Györky Szilvia beszélgetése Jánosik Tibor gondnokkal.

2013. 09. 01. A nádképkészítő Sándor László

méret: 4.0 MB

Sándor Veronika újlóti lelkipásztor édesapja, Sándor László nádképeken örökíti meg a paraszti élet és a természet szépségeit. Alkotásairól, célkitűzéseiről Ambrus Erika mikrofonja előtt vall.  

2013.08.30. 50 éve konfirmáltak találkozója Újlóton

méret: 3.8 MB

Felvezető: Augusztus 25-én az újlóti gyülekezet kettős ünnepet ült. A gyülekezet örömteli napjáról a lelkipásztort, Sándor Veronikát  Ambrus Erika kérdezte.  

2013.08.28. Gyülekezeti napközis tábor Párkányban

méret: 6.3 MB

Harmadik alkalommal szervezte meg a párkányi református gyülekezet a három napos  napközis táborát, melyre a gyülekezeti teremként is szolgáló templomban és a parókia udvarán került sor. A tábor itt is a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány szlovákiai munkatársai által kidolgozott programja szerint zajlott.  Iski Ibolya riportja.

2013.08.28. Hogyan tovább a válás után?

méret: 12.2 MB

Válás tűzön-vízen át? és Egyedül (a gyermekekkel) címmel tartott előadást Jókán az Egyszülős családi táborban Szőke Attila párterapeuta-lelkipásztor és Szőke Etelka, a Református Missziói Központ Házasság és Családsegítő Szolgálatának  munkatársa. Iski Ibolya beszélgetése a Pátria rádióban hangzott el.

2013.08.27. Egyszülős családi tábor Jókán

méret: 10.7 MB

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakónia Reformata n.p. szervezete augusztus 21. és 24. között a Megrepedt nádszál program keretén belül családi tábort szervezett az egyedül maradt szülők és gyermekeik számára Jókán, a Betlehem Missziós Központban. A négy napos együttlét témája: Hogyan tovább? kérdés keretében zajlott. Iski Ibolya riportja a Pátria rádióban hangzott el.

2013.08.26. Vár a vár - napközis tábor Zselízen

méret: 2.9 MB

Augusztus 19-25 között zajlott a zselízi gyülekezet Vár a vár című napközis tábora. A táborról annak szervezőjével, Révész Tibor zselízi lelkésszel Ambrus Erika beszélgetett.

2013.08.21. Gyülekezeti napközis tábor Királyhelmecen

méret: 4.1 MB

A Szlovákia számos református gyülekezetében szerveztek a nyár folyamán egyházi napközis tábort a gyermekek számára a holland KOEN, a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány a felvidéki munkatársak által kidolgozott programja alapján, amely az idén „Az időutazó“ nevet kapta. Ebben a témakörben került sor az ötnapos együttlétre Királyhelmecen is a gyülekezeti házban és annak udvarán, ahol naponta több mint 60 gyermek hallgatta a különböző történeteket. Hogy kit mi ragadott meg, az kiderül felvidéki munkatársunk, Iski Ibolya riportjából.

2013.08.19. Egyházmegyei tini tábor Nyitrán

méret: 4.3 MB

Augusztus 5. és 11. között kerül sor Nyitrán a  Barsi Református Egyházmegye tini táborára. Erről készült Ambrus Erika beszélgetése a tábor szervezőjével Ficzere Tamás lelkipásztorral.

2013.08.14. X. Jubileumi gyermekkórus tábor Alistálon

méret: 9.8 MB

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztálya szervezésében ismét gyermekkórustáborba várták az énekelni szerető gyermekeket, melynek az idén - hasonlóan az első alkalommal megrendezett tábornak - az alistáli gyülekezeti ház és a református egyházi alapiskola adott otthont. Hogy miért jó egy egyházi gyermekkórustábor, milyen koncepció alapján tanítják meg az éneklésre a gyermekeket és miért jó egy ilyen egy hetes együttlét, az kiderül a X. gyermekkórustáborban készült riportból. Iski Ibolya összeállítása a Pátria rádióban hangzott el.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2024. május 5-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: az aranyszabály, egy bolyongó ember rendkívüli életpályája – 450 évvel ezelőtt született Szenczi Molnár Albert, Frankfurtban találkoznak ... ...

Elhunyt Huszár Pál

Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület két cikluson át szolgáló főgondnoka és a Magyarországi Református Egyház ugyancsak két cikluson át szolgáló zsinati presbiteri elnöke, a ... ...

„Legyen kegyelmes hozzánk az Isten“

„Csak azért elhagyni gyülekezeteket, mert kicsik, kevesen vannak, nem helyes. Az Úr Jézus a kicsikért, a kevesekért is szenvedett és meghalt a Golgota keresztjén. Neki ... ...

A bolyongó ember rendkívüli életpályája

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara 2024. április 25-én emlékkonferenciát tartott Szenczi Molnár Albert születésének 450. és halálának 390. évfordulója alkalmából, megemlékezve a magyar ... ...

„Bábel utáni önazonosságunk”

A komáromi egyetemi napok megrendezése idén április 21-26 közötti napokra esett. A hét során számos programon, rendezvényen, különböző előadásokon vehetnek részt a hallgatók, amely által ... ...