visszahallgatható műsorok

Sorbarendezés:

Szabó Kinga bevezet a tojásírás rejtelmeibe

méret: 33.5 MB

Szabó Kinga évente tart húsvét közeledtével tojásírás műhelyt Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesület keretében. A következő percekben ennek a tojás festési technikának fortélyait és technikáit osztja meg önökkel, a tojások megmosásától, a gice készítésen át, egészen a minták jelentéséig. Riporter: Deák Anita

A Kolozsvári Református Kollégium diákjai a húsvétra készülnek

méret: 14.4 MB

Énekléses ünneplésről illetve kórusi tevékenységükről kérdeztük a Kolozsvári Református Kollégium diákjait: Burkhardt Zsófiát, Kiss Evelint, Filep Katalint és Nagy Zsoltot. Emellett azt is kiderítettük, hogy szerintük milyen hangszer szimbolizálná legjobban a húsvét ünnepét. A szerkesztő Prózsa Lilla Zsuzsanna.

Nagypénteki és húsvéti üzenetek

méret: 8.7 MB

Nagypéntekről és a húsvéti ünnep üzeneteiről beszélgettünk Sógor Árpáddal, a kolozsvári protestáns teológiai intézet ifjúsági lelkipásztorával. Szerkesztő: Biró István

A 2018-as Kolozsvári Magyar Napok sajtótájéköztatója

méret: 16.0 MB

Az idei Kolozsvári Magyar Napok sajtótájéköztatójára került sor március 28- án a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezésében. A programelemek ismertetéséről a főszervező, Gergely Balázs, és a programigazgató, Szabó Lilla tájékoztatott. A főszervezővel, Gergely Balázzsal, rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.

Harmadszor is Double Rise fesztivál!

méret: 22.8 MB

Idén június 27. és 30. között ünnepelik a torockói dupla napfelkelést. A harmadik Double Rise Fesztivál új helyszínen, még színesebb összművészeti programokkal és nevesebb fellépőkkel várja a magyar kultúra iránt érdeklődőket. A fesztivál idei újdonságait és az előadókat szezonnyitó sajtóesemény keretein belül mutatatták be 2018. március 28-án a kolozsvári Klausen Pubhouse-ban. A sajtótájékoztatón részt vett Csepán Gellért, a Fesztivál művészeti koordinátora, Vajas Albert, a Tokos Zenekar prímása, egyben a Folkudvar házigazdája, valamint Gazdag Balázs főszervező. Elsőként Gazdag Balázst hallják. Szerkesztő: Szabó Anita

Szórványmisszió a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatói körében

méret: 4.7 MB

A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatói tanulmányaik mellett több humanitárius missziót, szolgálatot végeznek különböző területeken. Ilyen a szórványmisszió is, amelyről a továbbiakban Biró István beszélget Tatár László teológus hallgatóval. Riporter: Biró István

Élet a gettóban címmel tartott előadást Vicsai Norbert pszichológus, tanár

méret: 20.5 MB

A Kolozsvári Magyar Pszichológiai Hallgatók Egyesületének szervezésében Élet a gettóban címmel tartott előadást Vicsai Norbert pszichológus, tanár március 22-én és március 23-án a Rhédey Kávéház pincéjében. A hallgatók megismerhették a pataréti roma közösségek történetét. Vicsai Norberttel rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő készített interjút.

A nőké volt a főszerep a kolozsvári K+ közösségi tér Kreatív Kolozsvár estjén

méret: 11.4 MB

A kolozsvári K+ közösségi tér Kreatív Kolozsvár estjén a nőké volt a főszerep. Ugyanis a nők vállalkozásokban betöltött szerepe, vállalkozási hajlandóságuk került terítékre. Bedő Beatrixot, a budapesti Impact Hub egyik alapítótagját kérdeztük a közöségi munkavégzési helyek mibenlétéről és szellemiségéről. Valamint tájékoztatott arról is, milyen lehetőségei vannak egy kezdő vállalkozónak, továbbá, hogy milyen arányban képviselteti magát ebben a szférában a gyengébbik nem. A riporter Vákár Zsanett.

Médianapok a Babes-Bolyai Tudományegyetemen

méret: 7.1 MB

Médianapokat szerveznek a Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírás szakos diákjai. A  március  23-24-én megrendezésre kerülő szakmai konferenciára nemcsak a szakmabelieket várják, érdekes elődásoknak lehet szem-és fültanúja bárki, akit csak egy kicsit is vonz a média világa. A szervezőkkel Vákár Zsanett beszélget.

XIX. Kárpát- medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozója

méret: 25.7 MB

A Tökéletes Tökéletlen címmel volt megszervezve a XIX. Kárpát- medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Találkozója március 16 és 17- e között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Karán Marosvásárhelyen. A résztvevők előadásokon, workshopokon, csoportos és egyéni beszélgetéseken teljesedhettek ki. A Találkozó főelőadójával, Dr. Horváth Leventével, rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.

A diakóniai szolgálatról

méret: 6.0 MB

A következő percekben Vass Lehel másodéves teológus hallgatóval beszélgetünk a diakóniai szolgálatról. Riporter: Biró István

Kolozsváron dupla nappal ünneplik a bábszínház világnapját

méret: 10.3 MB

Interaktív bábkereső séta, koncert, tombola és három kolozsvári mese. Március 20-án, kedden illetve 21-én szerdán, Kolozsváron dupla nappal ünneplik a bábszínház világnapját. A kolozsvári Puck Bábszínház programjairól Kocsis Tündével, a bábszínház irodalmi titkárával beszélgettünk. Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna

A Charity Sale For Yuppi ruhás turkálóról

méret: 5.7 MB

Miért ne újíthatnánk fel úgy ruhakészletünket, hogy közben másoknak is segítünk? Pontosan ezt tervezik a 2018. március 17 és 18-ára tervezett Charity Sale For Yuppi ruhás turkáló megálmodói. A karitatív jellegű rendezvényről, a varázslatos mesevilág egyik manóját kérdeztük, aki egyben a túrkáló egyik szervezője is. Márton Edittel, a Yuppi tábor önkéntesével beszélgetünk. Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna

Március 15-ei ünnepi megemlékezésről

méret: 7.4 MB

Czirmay Zoltánt, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökét kérdeztük a kolozsvári máricus 15-ei ünnepi megemlékezés programjáról. Szerkesztő: Biró István

Beszélgetés Oláh Anna, az Anna Amélie tervezőjével

méret: 10.3 MB

A bőr szerepe a divat világában, Oláh Anna Amélié divattervező volt a 2018- as blogdíler első meghívottja március 7-én az 1856 Bistroban. Anna Amélie táskák tervezőjével rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.

Változások, intézkedések az Erdélyi Református Egyházkerületben

méret: 13.3 MB

Az Erdélyi Református Egyházkerületben jelenleg több mint 50 gyülekezetnek nincs lelkipásztora. Az egyházkerület vezetősége, hogy a hiányt pótolja, több intézkedést is foganatosított, amelyekről 2018. március 7-én a Romániai Református Egyház Zsinata is tárgyalt. A jogszabály módosítások értelmében a lelkipásztorok ezután 70 éves korukig szolgálhatnak a gyülekezetekben, ha ezt választják, de szó esett a városi misszióról is, valamint változott a teológusok hatodik, gyakorlati éve, valamint visszavezették a segédlelkészséget. A zsinat után Kató Béla püspökkel Kiss Gábor beszélgetett.

Unify konferenciára Kolozsváron

méret: 7.7 MB

Unify néven YMCA konferenciára került sor Kolozsváron a Bethlen Kata Diakónia központban, március 1 és 4 között. Kollégánk, Szecsődi Árpád a résztvevők közül a magyarországi KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) tagját, Magasi Évát, valamint Bene Karolát kérdezte, aki jelenleg az YMCA egyetemen tanul Németországban.

Viski János, Kodály Zoltán magyarörmény tanítványa címmel tartottak előadást a Györkös Mányi Albert Emlékházban

méret: 14.4 MB

Fancsali János zenetörténész, magyarörménység-kutató előadást tartott március elsején Viski János, Kodály Zoltán magyarörmény tanítványa címmel. A Györkös Mányi Albert Emlékházban megrendezésre kerülő esemény alkalmával az előadó Kodály Zoltán tanítványának munkásságát méltatta. Az előadás meghívottjával, Fancsali Jánossal Vákár Zsanett beszélgetett.

Az Élő Várad antológia szerzői mutatkoztak be a Bulgakov Kávéházban

méret: 11.2 MB

A Helikon- estek a Gyújtóláng és határpont című kiadásán az Élő Várad antológia szerzői mutatkoztak be 2018 február 28- án a Bulgakov Kávéházban. A meghívottakkal André Ferenc beszélgetett. Az Élő Várad Mozgalom egyik tagjával, Biró Árpád Leventével, rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő készített interjút.

Újra szólni fog a szkriptúra Kolozsváron!

méret: 13.2 MB

Az Agnus rádióban március 12-től minden hétfő reggel 7 óra 35 perctől megszólalnak mindazok, akik a tavaly ősszel, a reformáció 500. emlékévében részt vettek a Bibliafelolvasó maratonon. Beszélni fognak többek között az ott megélt tapasztalatokról, élményekről, és szó lesz személyes hitvallásokról is. A rovatot Ferenc Amália készíti, az ő ötlete alapján indul, és szeretné mind a résztvevőket, mind a szervezőket egyaránt megkeresni és bevonni a beszélgetésekbe. Riporter: Szabó Anita

Az űrlap letölthető ITT!

A  kitöltött és aláírt űrlapot mindenkinek személyesen kell leadnia május 25-ig abban az adóhivatalban ahova tartozik.

Támogatóink