visszahallgatható műsorok

Sorbarendezés:

Tony Kushner kétestés drámája a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

méret: 9.4 MB

Victor Ioan Frunza rendezésében Tony Kushner kétestés drámájára Angyalok Amerikában sajtótájéjoztatójára került sor a Kolozsvári Állami Magyar Színházban 2018. január 23-án. A darabról Tompa Gábor beszélt, illetve megszólaltatta Bodolai Balázst, Bogdán Zsoltot, Kató Emőkét és Árus Péter színészeket. Bogdán Zsolt színművésszel, Bálint Enikő, rádiónk önkéntes munkatársa beszélgetett.

Fonóbeli szokások és hagyományok a Györkös Mányi Albert Emlékházban

méret: 16.0 MB

A Jelesnaptár hagyományőrző gyerekprogram újra jelentkezett Both Zsuzsa néprajzkutató és Szabó Kinga játszóházvezető tevékenységével a Györkös Mányi Albert Emlékházban, 2018. január 19-én. Az érdeklődők a fonóbeli szokásokkal és hagyományokkal ismerkedhettek meg. A néprajzkutatóval, Both Zsuzsával, rádiók önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett.

Denevérek - tények és tévhitek

méret: 21.5 MB

A Györkös Mányi Albert Emlékház által szervezett Ember és Természet Kollégium 8. évadjának nyitó estjén Dr. Bücs Szilárd-Lehel, a Denevérkutatási és Védelmi Központ elnöke tartott előadást Denevérek – Legendák és tények egy rohanó világban címmel. A továbbiakban hallgassunk meg egy beszélgetést az előadóval, és oszlassuk el a tévhiteket is a denevérekkel kapcsolatosan. Riporter: Szabó Anita

Imaheti alkalman Dr. Gudor Kund Botond

méret: 16.0 MB

Dr. Gudor Kund Botond, a Gyulafehérvári Református Egyházközség lelkipásztora, a Nagyenyedi Egyházmegye esperese, a Kolozsvári törökvágási református egyházközségben tartott imaheti szolgálata után, az egybegyülteknek arról beszélt, hogy hogyan élnek a hívek Gyulafehérváron és Nagyenyeden.

Hóstát 1979-1984 című fotókiállítás

méret: 11.7 MB

Megnyílt Feleki Károly Hóstát 1979-1984 című fotókiállítása január 16-án, kedden a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében. A kiállított fényképek a szocializmus idején felszámolt hóstátiak életébe engednek belátást nyerni, a képek tehát a rombolás évei alatt készültek. A megnyitón Vákár Zsanett beszélgetett a fotóművésszel, Feleki Károllyal.

Amit az imádkozásról tudni kell

méret: 15.2 MB

Erdélyben már több helyen is elkezdődött az imahét. Az imádkozásról Hajdó Tímeát, a mezőségi Kendilónai Református Egyházközség lelkipásztorát, munkatársunk Szecsődi Árpád kérdezte.

V. KMDSZ Téli Majális

méret: 7.1 MB

Az ötödik hómentes, de annál kreatívabb lesz. 2018. január 13-án, szombaton többek között Peti a Yeti, izgalmas feladatok, akadálypályák, forralt bor főzés, és lelkes szervezők várják a 25 jelentkező csapatot a kolozsvári Törökvágáson. Az egynapos V. KMDSz Téli Majális a nyári Diáknapok előharangozójaként, idén olyan új feladatszámokkal jelentkezik, mint például a Citromhámozás vagy a Koktélpong. Viszont az, hogy miről is szólnak ezek a próbák, csak szombaton derül ki. A szervezés izgalmairól, illetve a yetis móka részleteiről Szabó Hajnal szervezővel beszélgettünk. Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna

AQUA című fotó kiállítás a Györkös Mányi Albert Emlékházban

méret: 15.5 MB

A VI. Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál 2018 keretén belül és a Romániai Fotóművészet Napja alkalmával AQUA címen fotó kiállítást rendezett Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE–KOLOZSVÁR 1891) Fotóklubja a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az EKE fotóklub tagját és titkárnőjét, Kalló Mártát és Lőrinczi István EKE fotóst az eseményről kollégánk, Szecsődi Árpád kérdezte.

Sajtótájékoztató a 450 éves vallásszabadságról

méret: 15.7 MB

Idén ünnepeljük Erdély egyik legnagyobb szellemi értékének, a világon először Tordán kihirdetett vallásszabadság törvényének a 450. évfordulóját. 1568-ban az Erdélyi Országgyűlés korszakalkotó módon mondta ki, hogy minden közösség olyan vallási felfogást követhet, amely lelkiismeretével megegyezik, mert „a hit Isten ajándéka”. Ezen az évfordulón számos rendezvényre és programra kerül sor Erdélyben, Magyarországon, valamint a világ több pontján. A rendezvényekről és programokról sajtótájékoztató keretében adtak hírt, 2018. január 9-én, a Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának termében. A sajtótájékoztatót követően Kovács István, unitárius lelkésszel Szabó Anita beszélgetett. Riporter: Szabó Anita

A kolozsvári AKSZA Utcagyerek Missziós Ház fiataljainak ünneplése

méret: 13.3 MB

A tökéletes karácsony az volt, amikor a régi tanítónénim és a testvére eljöttek a szerepre - mesélte egyik ragyogó szemű kisfiú. A kolozsvári AKSZA Utcagyerek Missziós Ház fiataljai kicsit másként ünnepelnek, mint az átlagos gyerekek legtöbbje. Ők általában nem szüleiktől, hanem egy bácsitól vagy egy nénitől kapják az ajándékot és elkerülhetetlenül a család fogalma is átértékelődik bennük. Rövid összeállításunkban, a missziós házban lakó gyerekek illetve az egyik ott dolgozó szociális munkás válaszaiból egy különleges karácsonyba szerettünk volna betekintést nyerni. Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna  

Gyerekek a karácsonyról

méret: 14.3 MB

“Angyalok márpedig léteznek…” - mondták Bálint Enikőnek, az Agnus rádió önkéntes munkatársának a Sigismund Toduta Zenei Főgimnázium előkészítős diákjai. A továbbiakban a gyerekekkel készült összeállítást hallhatják.

Hollandiai és hazai karácsonyi szokásokról

méret: 14.8 MB

A karácsony központi üzenetéről, hollandiai és hazai karácsonyi szokásokról, Kelemen Attila Csongor ref lelkipászor, kampeni (Hollandia) doktorandusz személyes karácsonyi gondolatairól, tapasztalatairól szóló karácsonyi összeállítást hallhatnak kedves hallgatóink a folytatásban. Biró István összeállítása.

12. Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom - angyalka sarok

méret: 13.7 MB

Az idén is megszervezték az Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalmat az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban 2017. december 17-én. A sokadalmat színesebbé tették szolgálatukkal a szervezők által meghívott közösségek résztvevői. Rádiónk önkéntes munkatársa, Bálint Enikő beszélgetett Kató Máriával a Kallós Zoltán Alapítványtól, Nagy Bertával a Bóbita Játszóháztól és Nádudvary Mária-Magdolna iparművésszel.

12. Adventi Gyermefesztivál és Sokadalom

méret: 6.7 MB

Adventi Gyermefesztivál és Sokadalom volt advent 3. vasárnapján az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban. A rendezvény egyik főszervezőjével, Matekovits Hajnalkával beszélgetett Bálint Enikő, rádiónk önkéntes munkatársa.

Sigmond Júlia: Pistike mesék című könyvének a bemutatója

méret: 14.0 MB

5 évestől 100 éves gyerekekig mindenkinek ajánljuk Sigmond Júlia Pistike mesék című könyvét. Az V. Kolozsvári Adventi Könyvvásáron, december 17-én, 16 órától, a szerző izgatottan engedte útjára legújabbalkotását. A könyvbemutatót követően rádiónknak a 12 részes meséskönyv kulisszatitkairól, a játékosságról, illetve további terveiről is mesélt a végtelen életkedvű Júlia néni. Mindezek mellett természetesen egy kis ízelítőt is kaptunk a jópofa történetsorozatból. Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna.

A Horthy-rendszer és a demokratizálódási kísérlet

méret: 33.3 MB

A Korunk Akadémia december 12-én, kedden 17 órától előadást tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. Az esemény témája a következő volt: Az I. világháború utáni demokratizálódási kísérlet kudarca Kelet-Európában és a Horthy-rendszer. A meghívott előadó: Püski Levente történész, egyetemi tanár volt. A rendezvény házigazdája Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő, a Korunktól. A továbbiakban ebbe az előadásba hallgathatnak bele, (a teljes részt december 16-án, szombati Homokóra műsorunk utolsó órájában közvetítjük.)Szerkesztő: Szabó Anita.

Beszélgetés Kovács Zsolt művészettörténésszel

méret: 77.8 MB

Vasárnapi beszélgetés rovatunk első felében elutazunk a 16. és 17. századi Erdély reneszánsz és barokk korába, amelyben közelebb kerülhetünk az akkori kastélyok, épületek jellegzetességeihez, belső tereihez, dekorációihoz, jellemzőihez. A beszélgetés második felében a műemlékvédelem, restaurációs folyamatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Kovács Zsolt művészettörténésszel, a BBTE Magyar Történeti Intézet adjunktusával.

Beszélgetés Kovács Zsolt művészettörténésszel

méret: 77.8 MB

Vasárnapi beszélgetés rovatunk első felében elutazunk a 16. és 17. századi Erdély reneszánsz és barokk korába, amelyben közelebb kerülhetünk az akkori kastélyok, épületek jellegzetességeihez, belső tereihez, dekorációihoz, jellemzőihez. A beszélgetés második felében a műemlékvédelem, restaurációs folyamatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Kovács Zsolt művészettörténésszel, a BBTE Magyar Történeti Intézet adjunktusával.

5. Kolozsvári Adventi Könyvvásár

méret: 12.2 MB

5. alkalommal szervezik meg a Kolozsvári Adventi Könyvvásárt december 14-17 között a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán, a Tordai út 4. szám alatt. Az újdonságokról és a programkínálatról Nagy Pétert, az IDEA Könyvtér igazgatóját kérdezte Szabó Anita.

9. alkalommal szervezik meg a Kommunikációs napokat Kolozsváron

méret: 7.7 MB

December 7. és 9. között, immáron 9. alkalommal szervezik meg a Kommunikációs napokat. A szervezők színes programkínálattal és neves előadókkal várják az érdeklődőket a BBTE Poltika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudomány kar székhelyén. Nagy Vanda főszervezővel beszélget Vákár Zsanett.

Az űrlap letölthető ITT!

A  kitöltött és aláírt űrlapot mindenkinek személyesen kell leadnia május 25-ig abban az adóhivatalban ahova tartozik.

Támogatóink