Vasárnapi beszélgetés

Sorbarendezés:

Vendégünk Szabó Brigitta, utazási blogger

méret: 66.9 MB

Egy igazi kozmopolita, aki végigstoppolta Romániát. Az is előfordult, hogy a szavalóversenyre is stoppal érkezett. Ma már az utazás határozottan gyökeresebb részét képezi az életének és munkájának is, amely eleinte hobbiként indult. Az utazási bloggolás csínjaíról, a változatos, kalandos lét vetületeiről, illetve különböző hasznos tippekről is szó lesz a következőkben. Mai meghívottunk Szabó Brigitta, utazási blogger. A műsor szerkesztője Prózsa Lilla Zsuzsanna.

Beszélgetés Kovács Zsolt művészettörténésszel

méret: 77.8 MB

Vasárnapi beszélgetés rovatunk első felében elutazunk a 16. és 17. századi Erdély reneszánsz és barokk korába, amelyben közelebb kerülhetünk az akkori kastélyok, épületek jellegzetességeihez, belső tereihez, dekorációihoz, jellemzőihez. A beszélgetés második felében a műemlékvédelem, restaurációs folyamatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Kovács Zsolt művészettörténésszel, a BBTE Magyar Történeti Intézet adjunktusával.

Beszélgetés Kovács Zsolt művészettörténésszel

méret: 77.8 MB

Vasárnapi beszélgetés rovatunk első felében elutazunk a 16. és 17. századi Erdély reneszánsz és barokk korába, amelyben közelebb kerülhetünk az akkori kastélyok, épületek jellegzetességeihez, belső tereihez, dekorációihoz, jellemzőihez. A beszélgetés második felében a műemlékvédelem, restaurációs folyamatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgettünk Kovács Zsolt művészettörténésszel, a BBTE Magyar Történeti Intézet adjunktusával.

Beszélgetés Fazakas Csaba lelkipásztorral

méret: 70.8 MB

A mai Vasárnapi Beszégetés rovatunkban Fazakas Csabával, a kolozsvári kerekdombi református gyülekezet újonnan megválasztott lelkipásztorával beszélgetünk szolgálatáról, eddigi szolgálati helyeiről, ifjúsági és gyülekezetépítési munkáról valamint az egyéni tapasztalatairól, meglátásairól, terveiről és céljairól. Szerkesztő: Biró István

Albert Nándor: Séf két keréken

méret: 79.7 MB

6500 km, 19 európai ország, illetve 5 év angliai séfkedés után, a csupán 24 éves, kalandvágyó Albert Nándor végre hazatért. Szülőfalujában, Székelykocsárdon, pezsgő és izgatott embercsapat fogadta a kerékpározót, aki biciklitúrája során Böjte Csaba árváinak is kerékpárokra gyűjtött. A továbbiakban őt faggatjuk túrájának élményeiről, hétköznapi hőseiről illetve a gyűjtés részleteiről. Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna

Az a lelkész, aki hétközben láthatatlan, az hétvégén érthetetlen

méret: 64.4 MB

Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a kolozsvári, Írisztelepi Református Egyházközség lelkészével, Farkas Lászlóval beszélgetünk, és többek között azt is megpróbáljuk kideríteni, hogy lelkészként hogyan lehet a korábban elhangzott helyzetet kiküszöbölni, elkerülni. Emellett aktuális kérdésekről illetve módszerekről is szó lesz, ami napjaink igehírdetését illeti. Szerkesztő: Prózsa Lilla Zsuzsanna

Refo500 a 8. Kolozsvári Magyar Napokon

méret: 113.0 MB

Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a 8. Kolozsvári Magyar Napok református vonatkozású eseményeit gyűjtöttük csokorba. A rovatban a Fike Band a Refo500 sátorban tartott koncertjéből, valamint a Stars pincegalériában tartott zenés áhítatból csendültek fel dallamok. Szerkesztő: Mihály Noémi

Csákvári Dániel: református lelkész Münchenben

méret: 109.3 MB

Mai Vasárnapi Beszélgetés rovatunk vendége Csákvári Dániel müncheni református lelkipásztor, aki mesél a Németországban végzett szolgálatáról, a helyi és németországi magyar közösségekről, ill. református gyülekezetekről. A beszélgetés során szó lesz továbbá a migráció kérdéséről és a reformáció jubileumi évének mai üzenetéről, szellemiségéről. Szerkesztő: Biró István

Agresszióról és passzív agresszióról Pordea Anettel és dr. Pușcaș Cristiannal

méret: 88.5 MB

Az agresszivitás az egyik leginkább kutatott téma a pszichológiában. Bizonyára mindannyian találkozunk vele nap mint nap. Nehezebben felismerhető megnyilvánulási formája a passzív agresszió, ami ugyanannyira ártalmas, mint a nyílt agresszió. Vasárnapi beszélgetés rovatunkban megoldási javaslatokat is kínál Pordea Anett pszichológus és dr. Pușcaș Cristian pszichiáter, illetve a vallásosság és agresszió kapcsolatáról is szó lesz.  A szerkesztő: Mihály Noémi  

Református spiritualitás. Van ilyen?

méret: 84.1 MB , címkék: Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés, vasárnapi, vasarnapi

Református spiritualitás. Van ilyen? Ha igen, akkor mi jellemzi, mi különbözteti meg más felekezetek lelkiségétől? Erről beszélgetünk Vasárnapi Beszélgetés rovatunkban Dávid István és Szikszai Szabolcs kolozsvári egyetemi lelkészekkel, valamint Csonta András pszichológussal. A szerkesztő: Mihály Noémi. 

Kórházmisszió Vasárnapja

méret: 69.3 MB , címkék: Vasranapi, beszelgetes, beszélgetés

Február 19-én a kórházmisszió vasárnapja volt. Kolozsváron három kórházlelkész dolgozik, de közelről sem sikerül lefedni az összes kórházat, a betegekről nem is beszélve. A szolgálattal járó kihívásokról, a tulajdonképpeni munka milyenségéről beszélgettünk Balogh Gyöngyivel, akivel az onkológián és a hematológián találkozhatunk, valamint Erdélyi Tündével, aki a III-as belgyógyászatot látogatja rendszeresen. Mindkettejük története más: míg Erdélyi Tünde a gyülekezeti szolgálatot váltakoztatta a kórházlelkészi munkával, múlt év szeptemberétől dolgozik Kolozsváron. Balogh Gyöngyi külföldről hazatérve nézett szembe a kórházlelkészi kihívásokkal, tízéves munkatapasztalatát osztja meg a hallgatókkal. Beszélgetőtársuk: Mihály Noémi.

A reformáció jegyében "égett a láng" Marosvásárhelyen

méret: 110.5 MB , címkék: Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés, vasárnapi, Vasárnapi beszélgetés, vasarnapi

Vasárnapi Beszélgetés című rovatunkat témája a január 14-15-ei Égjen a Láng keresztyén zenefesztivál. Adásunkban először meghallgathatják főtiszteletű Kató Béla, az erdélyi református egyházkerület püspökének a fesztiválon elhangzott ünnepi beszédét, majd a főszervezővel Sütő Alpárral beszélgetünk, ezt követően  a magyar református egyház zsinati ifjúsági irodának a referensével készült interjú hangzik el, majd a résztvevőkkel beszélgetünk. Az interjúkat Kismihály Boglárka, Nemes Imola és Szegedi Csaba készítette.

Három hónap Izlandon

méret: 96.7 MB , címkék: Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés, vasárnapi, Vasárnapi beszélgetés, vasarnapi

Vasárnapi Beszélgetés rovatunk vendége Mátyás Eszter, aki idén nyáron Izlandon önkénteskedett.  Élményeiről, tapasztalatairól Boldizsár Zeyk Anna kérdezte.  

Tordaszentlászlóiak a pápánál

méret: 46.8 MB , címkék: vasárnapi, Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés

Vasárnapi beszélgetés rovatunk vendége Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkipásztor. Balázs Attila gyülekezete 86 tagjának kíséretében október elején Rómába látogatott, ahol Ferenc pápával is találkoztak. Erről beszélgetett vele Mihály Noémi és Szegedi Csaba. 

Betekintünk az élménypedagógia világába

méret: 51.3 MB , címkék: Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés

Mai Vasánapi besélgetés rovatunk vendége Bányai Sándor tréner, aki az élménypedagógia világába segített betekintést nyerni. Saját meglátásait, tapasztalatait osztotta meg. Szerkesztő: Boldizsár Zeyk Anna

Bálint Lajosra emlékeztünk

méret: 30.4 MB , címkék: Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés

Mai vasárnapi beszélgetés rovatunkban Bálint Lajos műszaki szerkesztőre emlékezünk. Műsorunk vendégei Sipos Gábor és Ősz Előd Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosai, akikkel kollégánk, Szecsődi Árpád beszélget. 

A mikrofonnál Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 2. rész - Gergely Balázs

méret: 101.9 MB , címkék: Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés

Vasárnapi beszélgetés rovatunkban a nemrég indult, A mikrofonnál Kolozsvár - Európa Kulturális Fővárosi című beszélgetéssorozat, második részével jelentkezünk, amelyben Gergely Balázzsal a Kincses Kolozsvár Egyesület elnökével a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjével keressük a választ arra, hogy miért is lenne hasznos Kolozsvár számára az Európai Kulturális Fővárosi cím.

A mikrofonnál Kolozsvár Európa Kulturális Fővárosa 1. rész - Horváth Anna

méret: 90.8 MB , címkék: Vasarnapi, beszelgetes, Vasárnapi, beszélgetés

Vasárnapi Beszélgetés rovatunkban az újonnan induló A Mikrofonnál Kolozsvár - Európa Kulturális Fővárosa című beszélgetéssorozat első részét hallhatják, amelynek a meghívottja Horváth Anna alpolgármester. 

Jancsik Pál költő, műfordítóval beszélgetünk versről, életéről

méret: 122.7 MB

Mai Vasárnapi beszélgetés rovatunk vendége Jancsik Pál költő, műfordítő, akit a versein keresztül faggatunk költészetéről és életéről. A brassói származású költő ez év novemberében tölti 80. életévét, ennek ellenére mostanában is kilátogat kedvenc helyére, ami egy órányi sétára van. Az elmúlt napokban versrovatunkban Jancsik Pál verseiből is hallhattak alkotásokat az Agnus Rádióban. Jancsik Pál költő, műfordítóval Bán Attila, a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont munkatársa és Mihály Noémi beszélget.

Az űrlap letölthető ITT!

A  kitöltött és aláírt űrlapot mindenkinek személyesen kell leadnia május 25-ig abban az adóhivatalban ahova tartozik.

Támogatóink