Rácz Ilona – Vetés és aratás
2014. február 19., címkék:Mindennapjainkban magától értetődőnek tartjuk, ha valamit elvetünk, az kikel, megnő, érlelődik és itt az aratás. Általános törvényszerűségnek tekintjük, hogyha valamibe befektetünk, erőt, időt, pénzt, akkor annak lesz hozadéka.
Dr. Bodó Sára – A méz íze
2014. február 14., címkék:Ez az édes íz az életet idézi, az élet „édes ízeit." Mert nem csak az ételeknek, hanem a szavaknak, sőt az életnek is lehet íze. S ebben egyáltalán nem az „édes élet" tobzódása, felelőtlen önzése, jobb esetben is ön-sorsrontó féktelensége jelenti az édes ízt, hanem a pillanatoknak a méltósága.
Sági Endre – Tükröm, tükröm
2014. február 13., címkék:Az egyik nap a mindenre elszánt szemfényvesztő szórakozni akart, feltalált egy ördögi tükröt, amelynek mágikus ereje volt. Mindent, ami szép volt és jó, torznak mutatta, ami pedig csúnya volt és rossz azt nagyszerűnek és értékesnek láttatta.
Kocsis Áron – Mai fiatalok
2014. február 12., címkék:Felfoghatatlan számunkra, hogy vajon a tizenévesek miért sietnek mindennel és mindenkor. Lamentálunk, hogy mi lesz a fiatal generációval, hogyha harmincévesen még a szüleivel él, nem házasodott meg és nem is tűnik úgy, hogy szeretne valami komolyat kezdeni az életével.
Rácz Róbert – A harag csillapítása
2014. február 11., címkék:Mindannyian ismerjük. Pontosabban mindenkinek volt már köze hozzá. Ez egy olyan érzés, amit talán a tűzhöz lehetne hasonlítani. Ennek tüze azonban nem a fényéről, melegéről híres, hanem pusztító voltáról hírhedt.
Lovász Krisztián – Otthontalanság
2014. február 10., címkék:„Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait..."
50. zsoltár
2014. február 09., címkék:Jön a mi Istenünk, nem hallgat. Előtte emésztő tűz, körülötte hatalmas szélvihar.
Visky István – Ki vagy te
2014. február 08., címkék:Csupán egyetlen ember létezik az egész univerzumban, akivel soha, semmilyen körülmények között nem találkozhatsz, és ez éppen te magad vagy. A legnagyobb, legkiismerhetetlenebb titok vagy önmagad számára, amivel csak földi vándorlásod során találkozhatsz.
György András – A lélek tükre
2014. február 07., címkék:A peronon néhány utassal együtt várta a vonatot, rajta kívül mindenkit lefoglalt a mobiltelefonja.
Ferenc József – Lovas nemzet a magyar
2014. február 06., címkék:„A ló előnye tenger: a bölcsnek is ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló."
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...