Fehér Norbert – Visszajelzés nélkül elpusztulunk (2)
2014. március 17., címkék:A szellemi energia-körforgásban a visszajelzés csatornája dugul be legtöbbször.
57. zsoltár 2–12
2014. március 16., címkék:Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig.
Fehér Norbert – Uralkodás (2)
2014. március 15., címkék:Az igazi úr szolga. Ezt az igazságot fedezte fel Weöres Sándor is: Ó bár szolga lehetnék. Egy hosszú út az, amíg eljutunk az uralkodásra való vágytól a szolgaságra való vágyig.
Fehér Norbert – Uralkodás
2014. március 14., címkék:Úr szeretnék lenni. Hallatlanul erős bennünk a vágy, hogy így tegyünk, urak legyünk legalább a képzeletünkben és a vágyainkban. Eltelik egy élet, hogy ezt a hamis ábrándot kergeti az ember, ennek a hamis vágynak a bűvkörében él.
Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – Sikeresség (3)
2014. március 13., címkék:Sok sikert! – mondjuk a vizsgára induló gyermekünknek, szívből kívánva, hogy eredményesen adjon számot tudásáról. Ugyanígy búcsúzunk a házastársunktól is, amikor meghallgatásra megy, mert mi is arra vágyunk, hogy megkapja az áhított munkát.
Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – Sikeresség (2)
2014. március 12., címkék:Sajnos hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy az ember egyedül nem boldogul sokáig, lévén közösségi lény. Nem taszíthatja ki embertársait az életéből, mert akkor magaszerezte magánya dönt romba mindent körülötte.
Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – Sikeresség
2014. március 11., címkék:A sikeresség egy állapot, amely nemcsak egy napon át tart, hanem huzamosabb ideig. A sikerességhez siker kell, sok siker. De mi a siker? Hogyan érhető el?
Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – A szavak ereje
2014. március 10., címkék:Egykor – két ember megegyezéséhez – elég volt egy igen kimondása – és mellé, (mintegy megerősítésként) egy kézfogás. Aztán valami elromolhatott, vagy megszűnhetett, mert ezt „a szó elszáll, az írás megmarad" törvénnyé lett szokása követte.
51. zsoltár 1–19
2014. március 09., címkék:Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád.
Turcsik Ferenc – A családomnak élek
2014. március 08., címkék:Az a szociális környezet, amiben élünk, egy instant társadalom. Olyan, mint a „kavarós kávé" – azonnal oldódó. Mindenkinek, mindig, minden most rögtön, azonnal kell.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...