visszahallgatható műsorok
Sokarcú mezőség
méret: 10.2 MBA Kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum Képzőművészeti tagozatának Sokarcú Mezőség című tárlata tekinthető meg a Kolozsvári Magyar Napok ideje alatta Szabók Bástyájában. A munkák elkészülését komoly felkészülés előzte meg, hiszen ahogy Vörös Alpár az iskola igazgatója is elmondta, itt nem csak képzőművészetről van szó, hanem az értékek továbbadásáról, identitástudatról is szól a folyamat. A kiállítás és az azt övező háttérmunkák részleteiről Székely Géza képzőművész-tanárral, a tevékenység irányítójával beszélgetünk. Riporter: Deák Anita
A vargabéles legendája
méret: 17.3 MBGondolták volna, hogy a híres budapesti Gundel étterem Kolozsvárról rendelte a vargabélest? És azt, hogy Ion Gheorghe Maurer, néhai miniszterelnök és az iráni shah látogatásakor is a Darvas-féle vargabélest követelte? Ezekről az édes-keser történetekről is olvashatunk Tatár Zoltán A vargabéles legendája - Kolozsvári magyarok eltűnt munkahelyei nyomában című könyvében, amelyet augusztus 19-én mutattak be a Bocskai Házban. A könyvet Demény Péter író méltatta, akinek a felesége egy adag vargabélest is elkészített a résztvevők nagy örömére. A könyvbemutatót követően Tatár Zoltánt faggattuk a könyv keletkezésének hátteréről. Riporter: Mihály Noémi
Szilvássy Karola báróné emlékkiállítása
méret: 10.9 MBA Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában augusztus 19-én megnyitották, Kolozsvár egyik emblematikus személyiségének, Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola bárónénak emlékkiállítását, a Bánffy Miklós év keretében. A példakép értékű Karola bárónéról Szebeni Zsuzsával, a kiállítás kurátorával beszélgetünk. Riporter: Deák Anita
Nagyvárosi szórványok - kolozsvári helyzet
méret: 8.5 MBNagyvárosi szórványok - kolozsvári helyzet címmel szerveztek a Kolozsvári Magyar Napok keretében beszélgetést Vetési László református, lelkipásztor, szórványkutató, szociográfus hasonló című tanulmánya alapján. Vetési Lászlónak a Korunk folyóirat júniusi számában megjelent értekezése elsősorban a nagyvárosi szórványkérdéseket taglalja, szót ejtve a magyar tulajdongyűrű elvesztéséről, a nyelvi kompetenciaszint romlásáról, de ugyanakkor a nagyvárosi közösségépítési technikákról is. A rendezvényt követően Vetési Lászlóval Mihály Noémi beszélgetett.
Tóth László-kiállítás nyílt
méret: 10.4 MBAz életről meditálhatunk Tóth László gyűjteményes kiállítását szemlélve a Quadro Galériában. A Szatmárnémetiben született, majd Németországba települt képzőművész, művészeti gondolkodását leginkább talán az abszurd színház világa és a szürrealizmus érintette meg. Szürrealizmusa azonban nem álombéli tájakra vezet, hanem a nagyon is felismerhető valóság tekint vissza ránk. A kiállítás részleteiről Székely Sebestyén György művészettörténésszel, a Quadro Galéria igazgatójával és a tárlat kurátorával beszélgetünk. Riporter: Veres Tünde gyakornok és Deák Anita.
A kolozsvári nyomtatás négy évszázada
méret: 5.9 MBAz 5. Kolozsvári Magyar Napok első napja is bővelkedik rendezvényekben. Mi a Kolozsvári nyomtatás négy évszázada című rendezvényre látogattunk el, amelyet a Kolozsvári Akadémiai Könyvtár alagsorában lehet megtekinteni. Sipos Gábort, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát kérdezte a tárlat tartalmáról Szegedi Csaba.
A táj és embere kiállítás nyílt
méret: 11.8 MBA táj és embere címen nyílt meg szombaton Kádár Tibor egyéni tárlata a Szépművészeti Múzeumban. A művész mindig is e téma elkötelezettje volt, az 5. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával pedig egy fontos részletét tekinthetjük meg kiteljesedett művészi életművének. Az összeállítást Deák Anita készítette
Segesvári Akadémia 21. alkalommal
méret: 12.4 MBLezárult a már 21. alkalommal megszervezett Segesvári Akadémia elnevezésű komolyzenei fesztivál és mesterkurzus, amely augusztus 1-jén kezdődött. A részletekről Farkas Adorjáni Eszter, a Cultura Viva Sighișoara Egyesület romániai képviselője és a Segesvári Akadémia szervező csapatának tagja számol be. Riporter: Deák Anita
Telt ház a New York Szállóban
méret: 8.5 MBAz 5. Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt a volt New York Szállót és környékét belakják a képzőművészek. Láthatunk majd performance-okat az utcán, a szálló első és második emeletét pedig kiállítások színesítik, illetve a vizuális művészeti akciósorozat keretében szakmai kerekasztal-beszélgetésekre is beülhetünk majd. A részletekről Márkos Tünde, az Origo Egyesület tagja, rendezvény egyik főszervezője mesél. Riporter: Deák Anita
Kolozsvári Magyar Napok ötödszörre
méret: 16.3 MBÖtödik alkalommal szervezi meg idén a Kincses Kolozsvár Egyesület a Kolozsvári Magyar Napokat augusztus 17-e és 24-e között, azonban a programok már szombaton elkezdődnek. A Kolozsvári Magyar Napok megkezdése előtti utolsó sajtótájékoztatón a szervezők értékelték az elmúlt évek eredményeit, illetve az idei újdonságokról is beszámoltak. Gergely Balázst, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezőjét halljuk.
Gyerekállam is alakult az Életfa táborban
méret: 26.0 MBAz Életfa Családsegítő Egyesület idén első alkalommal tábort is szervezett 4-14 éves gyerekek számára. A különböző helyekről érkező gyerekek Algyógyon élvezhették a változatos programokat, amelyen többek között államot alapítottak, vállalkozásokat vezettek és újságot szerkesztettek. A következő percekben a tábor egyik szervezője, Adorjáni Júlia Katalin mesél a hangulatos részletekről. Riporter: Deák Anita
Koronkai nyári programok
méret: 15.6 MBNem csak a gyerekek számára szerveztek nyári programot a Marosi Református Egyházmegyéhez tartozó Koronkán - tudtuk Rigmányi Arnold lelkipásztortól. A fiatalok számára és a nőszövetség tagjai számára is már hagyománnyá vált a közös kirándulás. Rigmányi Arnold lelkipásztorral a nyári programokról és a gyülekezet életéről beszélgettünk. Riporter: Mihály Noémi.
Életpálya modell a Dribli Gyerekfoci Klub tagjainak
méret: 14.4 MBEgyüttműködési megállapodást kötött a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, a csíkszeredai Székely Ladarúgó Akadémia a Dribli Erdélyi Gyerekfoci Klubbal. Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót Könczei Soma, a Dribli Gyerekfoci Klub alapító elnöke.
XIV. IKE találkozó
méret: 24.9 MB„Engedj közelebb” mottóval szervezte meg az Ifjúsági Keresztyén Egyesület 14. találkozóját Csomakőrösön, július 31-e és augusztus 3-a között. A találkozón több mint 250 fiatal vett részt. Tussay Szilárd főszervezőt kérdezte a négynapos rendezvényről Mihály Noémi.
Angyaltábort szerveztek Györgyfalván
méret: 12.2 MBGyerekotthonokban élő gyerekeknek szerveznek immár negyedik éve tábort Györgyfalván. Az Angyaltáborban idén három otthon lakói találkoztak. A közel 40 gyerekre 10-15 szervező vigyáz, megpróbálnak nekik egy gondtalan, szeretetteljes hetet szervezni. Antal Enikő főszervezővel Kiss Gábor beszélgetett.
Nyári programok az Életfánál
méret: 13.2 MB , címkék: Életfa, Szabó Kinga, JátszóházAz Életfa Családsegítő Egyesület idén is megszervezte Nyári játszóház megnevezésű programját, amelynek célja kisegíteni azokat a szülőket, akiknek problémás nyáron a gyermekfelügyelet. A játszóház augsztus 4-től a Kétágú Templom közösségi termében, illetve udvarán várja a gyerekeket. A részletekről, illetve az egyesület más nyári programjairól Szabó Kingát, a játszóház vezetőjét kérdezte Deák Anita.
Önkéntesként Németországban
méret: 15.3 MB , címkék: ike, önkéntes Németország, Molnár Katalin, IKEMolnár Katalin az IKE segítségével 10 hónapot töltött Németországban. Mielőtt Németországban önkénteskedett volna, a Diakónia Keresztyén Alapítvány alkalmazottja volt, a mérai gyermekprogram munkatársaként. Saját bevallása szerint jelenleg munkanélküli, de nem is szeretett volna rögtön újra munkába állni. Molnár Katalint Szecsődi Árpád munkatársunk kérdezte németországi tapasztalatairól.
Hogyan alakult ki az egyházzene
méret: 15.4 MB , címkék: egyházzene, Péter ÉvaA zene már a kezdetektől az istentisztelet része volt. Péter Éva, az Erdélyi Református Egyházkerület zenei előadójával beszélgetünk arról, hogy hogyan alakult ki a jelenlegi egyházzene, illetve az egyházzenei oktatásról is szó esik. Péter Éva gyermekkora óta kapcsolatban volt az egyházzenével, a kezdetektől lelkesen énekelt. Egyházzenei érdeklődése az évek során fokozódott, érettségi után kántorként dolgozott, időközben a kolozsvári Zeneakadémián diplomázott és egyházzenei témában szerzett doktorátust. Jelenleg az Erdélyi Református Egyházkerület zenei előadója és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző karának adjunktusa. Az összeállítást Mihály Noémi készítette.
Angyaltábor
méret: 12.2 MB , címkék: antal enikő, gyerekotthon, angyaltáborGyerekotthonokban élő gyerekeknek szerveznek immár negyedik éve tábort Györgyfalván. Az Angyaltáborban idén három otthon lakói találkoztak. A közel 40 gyerekre 10-05 szervező vigyáz ,megpróbálnak nekik egy gondtalan, szeretetteljes hetet szervezni. Antal Enikő főszervezővel Kiss Gábor beszélgetett.
Soli Deo Gloria
méret: 39.1 MB , címkék: református világtalálkozó, kató béla, Kató Béla, generális konventKálvin János elvét, alapigazságát, miszerint csak Istené a dicsőség, Soli Deo Gloria, a székelység nagyon hamar el tudta fogadni, hiszen ez a nép mindig a szabadságáért küzdött. Ezért fogadták be könnyen a székelyek közé Kálvin Jánost július 10-én, Sepsiszentgyörgyön, a 7. Magyar Református Világtalálkozón. A következő beszélgetésben erről is szó lesz, de Kiss Gábor munkatársunk a Világtalálkozó más történéseire is rákérdezett, részletesen beszél a svájci HEKS-el kötött szerződés három pontjáról az erdélyi püspök, valamint a Generális Konvent záró nyilatkozatáról is.
Agnus blog
Fedezd fel Európát! – segítünk neked ebben
Másodszorra hirdet pályázatot a MIÉRT és a MAKOSZ közösen Winkler Gyula EP-képviselővel azoknak az erdélyi magyar fiataloknak, akik sikeresen jelentkeztek a DiscoverEU – Fedezd fel Európát ... ...
- Mátyás király és Én – rajz és fogalmazás pályázatot hirdet az RMDSZ Kolozs megyei szervezete
- Házaló Fazék- Forró Ágnes: Olivabogyós sajtos, paprikás kenyér és rizslisztes banános, almás sütemény
- A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Elnöksége meghirdette az EDUCATIO-KUPA 2019 országos teremfoci-bajnokságot, amelyre pedagógusokból álló csapatok nevezhetnek be.
- A Puck Bábszínház januári programja
- Támogatás hátrányos helyzetű fiataloknak