Taracközi Gerzson – Közösségben vagy magányosan

2014. május 15., címkék:

Észre sem vesszük, hogy életfolytatásunk azzal a következménnyel is jár, hogy egyre kevesebb a közösség a másikkal. Nem egyszer megtapasztalt valóság, hogy még a családon belül is, amely a társadalom legkisebb egysége, sejtje egyszerűen csak egymás mellett élnek...

Kovács József – Kisebbségben

2014. május 14., címkék:

„Tedd másként! Állj át!" - záporozzák mindenfelől a feladásra buzdítók. Valóban. Könnyebb lenne. Menni a tömeggel, rendületlenül, élni arctalanul és harctalanul. Mert fárasztó szembeszállni. Mert nehéz kiállni...

Turcsik Ferenc – Pénz, megélhetés (Megélni)

2014. május 13., címkék:

Egyfajta történelmi szükségszerűség az, hogy amióta a pénz bevezetésre került, azóta használnunk kell – még akkor is, ha megtaláljuk a csere ősi adás-vételi formájának kiskapuit a mindennapokban...

2014.05.12. Határtalan

2014. május 12., címkék:

A kárpát-medencei református rádiók mai összeállításában kárpátaljai, magyarországi és erdélyi hírekkel jelentkezünk.

Dr. Enghy Sándor – Tisztesség (2)

2014. május 12., címkék:

Pusztán az a körülmény, hogy hozzászokunk ahhoz, hogy apró tisztességtelenségek veszik körül az életünket, egyszerűen kiölheti belőlünk a tisztesség iránti érzékenységet.

Máté evangéliuma 5,38-6,8

2014. május 11., címkék:

„Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda másik arcodat is.”

Kovács József – Kapcsolatok

2014. május 11., címkék:

Olyannyira a földre szegezzük tekintetünket, hogy elkerüljük a magasság lehetőségeit? Fel kell emelni a szemünket...

Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – Érzelmeink vezetnek (2)

2014. május 09., címkék:

Valahol mélyen, mindenkiben ott él a vágy, hogy a szívére hallgasson, de fél, hogy ezzel kiszolgáltatja magát másoknak...

Dr. Enghy Sándor – Kihívások (1)

2014. május 09., címkék:

A boldoságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. – mondja Goethe. Van ennél nagyobb kihívás? Nem hiszem! De milyen jogon mondhat ilyet valaki?

Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – A felüdülés ereje

2014. május 07., címkék:

Lehetünk a legmagasabb hegy tetején, vagy száz kilométerekre, egy lakatlan szigeten a minket terhelő dolgoktól, ha a bőröndjeinken kívül a megoldatlan kérdéseinket, gondjainkat is magunkkal cipeljük...

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...