Dr. Enghy Sándor – Halál utáni élet (2)
2014. május 06., címkék:Okosak voltak a régiek! Ők sokkal egyszerűbben gondolkodtak, mint mi. Ez megmutatkozott abban is, ahogy az életet látták. Tudták ők, hogy az életnek van ellensége! Meg is tettek mindent azért, hogy amennyire rajtuk áll, védjék az életet.
Kovács József – Megérzéseink (2)
2014. május 05., címkék:Sokszor bosszant, nyugodni sem hagy, sutba vágva az ésszerűséget. Tőlem független, befolyásolhatatlan érzés.
Máté evangéliuma 5,21–37
2014. május 04., címkék:„A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.”
Ifj. Csomós József – Csend
2014. május 03., címkék:Mi a csend, amelyre annyian vágytak. Írók és költők, nagy emberek, mintha mind ezt áhították volna, altató és szerelmes énekek nyugtató hangulata, remegő pillanat, melyben levegőt sem veszünk, mert tudjuk és érezzük, az igazán nagy dolgok a csendben születnek.
Turcsik Ferenc – Felelősség a világért
2014. május 03., címkék:Egyre több felhívást, reklámot láthatunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudjuk óvni világunkat, pl. a szelektív szemétgyűjtéssel. Azonban ez ma még úgy tűnhet, mint egyfajta „úri hóbort", ami csak a társadalom felső tízezrének lehetne a heppje.
Dr. Enghy Sándor – Értékvesztés (3)
2014. május 03., címkék:„A becsület mindennél többet ér..." énekli Koppány Szörényi-Bródy, István a király című rockoperájában. Nem akarom azt a történelmi helyzetet elemezni, de egyik-másik tanulság megér egy-két mondatot.
Kovács József – Találós kérdés
2014. április 30., címkék:Hozzátartozik az életünkhöz, csak úgy, mint a hangok, a fények, az illatok. A zenében sem csupán a szünetet jelzi két hang között, hanem része a zenének. Két hang felcsendülése között összeköt, megnyugtat, várakozásra késztet. A türelem jele, a folytatás záloga. Ő maga a várakozás...
Turcsik Ferenc – A családomnak élek (2)
2014. április 29., címkék:A család az a hely, amelyben az ember önmagára találhat, ahol igazán kiteljesítheti önmagát. Az a hely, ahol önmagával gazdagíthatja ezt a közösséget és – jó esetben – ennek mindenki örül.
Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – Megérteni és megértve lenni
2014. április 28., címkék:Egymás megértése nem egyszerű. Mert ez nemcsak a nyelv, hanem a gyökerek azonosságától is függ. Élhetünk egymás mellett, egy tőről fakadva, egy anyanyelvet beszélve, egy kultúrát ápolva és mégis hatalmas magány és űr vesz körül, mert nem értjük egymást.
Máté evangéliuma 5,1-16
2014. április 27., címkék:„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.”
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...