62. zsoltár 2–13

2014. április 06., címkék:

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom.

Miskolczy József – Határaink megtalálása

2014. április 05., címkék:

A humánum határait nem tágítom, hanem igencsak tiltott módon lépem át, ha saját igényeim mentén a másik embert leértékelem, lebecsülő módon bánok vele, s az ő igényeit elutasítom.

Vörös Éva – Mese az Európa családról

2014. április 04., címkék:

Egyik éjszaka, Nyugat valami nagyon szépet álmodott. Megjelent az édesanyja, Európa. Fiatal volt és gyönyörű. Kedvesen átölelte a lányát, és természetesen az első kérdése az a bizonyos, az a régi, bibliai volt: "Hát a testvéred hol van?"

Pásztor Gyula – Egy falat kenyér

2014. április 03., címkék:

Ha szabaddá tudok lenni attól a szemlélettől, hogy a napi örömhöz, a komfortérzethez egyre több, egyre újabb élmény kell, akkor egyre kisebb, egyre egyszerűbb tárgyak és események is szóhoz jutnak, és beszélni kezdenek. Még egy falat kenyér is. El tudja mondani a történetét. Története lesz. Ajándék lesz, sőt annál is több: csoda...

Ferenc József – Falusi romantika

2014. április 02., címkék:

Az elmúlt ifjúság szép emlékei, a mai világ mesterséges, import élelmiszerei és minden bizonnyal még sok más indíthatja be a falusi romantikát: muskátlis kisablakok, csendes esték tücsökzenével, csillagfényes éjszakák hívogatnak egy-egy hétvégére, és csábítanak bátrabbakat akár vidékre költözésre is.

Vörös Éva – A ribizlitorta

2014. április 01., címkék:

Apánk operaénekesi karrierjének anyánk vetett véget. Ő ugyanis a sok gyerek mellé egy tisztes közgazdászt akart, nem pedig egy bohém művészt...

Dr. Dienes Dénes – Boldogság

2014. március 31., címkék:

Egész életünk fő mozgató rugója a boldogság keresése. Ez a lényege tulajdonképpen minden valamire való vallásnak, filozófiának, az úgynevezett szép tudományoknak (irodalom, művészetek), s valójában erről szól az egész élet.

59. zsoltár 2–11.15–18

2014. március 30., címkék:

Hatalmadról énekelek, magasztalom minden reggel hűségedet. Mert erős váram vagy, menedékem, mikor bajba jutok. Te vagy az én erőm, rólad zeng énekem. Erős váram az Isten, az én hűséges Istenem!

Dr. Kádár Zsolt – Tanulni, de miért?

2014. március 29., címkék:

Van-e értelme a tudományos-technikai fejlettség e mostani fokán matematika példákat gyakorolni, egyenletekkel bajlódni, képletekkel foglalkozni? Egyáltalán van-e értelme ma is elindulni az iskolák kapui felé?

Dr. Enghy Sándor – Tisztesség

2014. március 28., címkék:

Senki nem állítja, hogy könnyű adni. De hát nekünk még soha nem adott senki semmit? Vagy mit tettünk azért, hogy megszülessünk? Nehogy azt mondjuk, hogy megdolgoztunk érte!

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...