2014.03.24. Határtalan
2014. március 24., címkék:Mai műsorunkban Gál László lelkipásztor nyilatkozik a Rimasimonyiban folyó élénk gyülekezeti életről, a jelenlegi helyzetről és a tervekről.
2014.03.20. Határtalan
2014. március 21., címkék:Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak Csáky Pállal arról, hogy 166 év múltán is miért fontos nekünk március 15.-e, és mit jelent a mának ez az ünnep.
2014.03.19. Határtalan
2014. március 19., címkék:A miglécnémeti református gyülekezet szinte külső támogatás nélkül épített gyülekezeti házat. Az építkezés menetéről az elért és megvalósított eredményekről beszélgetést hallhatnak a gyülekezet lelkipásztorával, Géresi Róbert püspök-helyettessel.
2014.03.18. Határtalan
2014. március 18., címkék:Mai műsorunkban a felvidéki oktatási helyzetről Édes Enikő, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház közoktatási tanácsosa számol be.
2014.03.17. Határtalan
2014. március 17., címkék:A komáromi református gyülekezet evangelizációs hetet tartott március 5. és 8. között. Mai műsorunkban beszélgetést hallhatnak Fejér Zoltán lelkipásztorral, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának igazgatóhelyettesével, vezető vallástanárával aki „Többet Istenből” címmel meghirdetett evangelizációs alkalmakon igével szolgált.
2014.03.14. Határtalan
2014. március 14., címkék:Mai műsorunkban beszámolunk a dunaszerdahelyi reformátusok hálaadó ünnepségéről, amelyen a templomuk megépítésének a 15. évfordulójára emlékeztek meg.
A Pátria rádió Világosság református műsorának március 16-ai ajánlata
2014. március 14., címkék:A Pátria rádióban március 16-án a 7.05-kor kezdődő Világosság református egyházi műsor fő témája a böjt. Szó lesz az elhivatottságról és bemutatásra kerül a tornaljai gyülekezet.
2014.03.13. Határtalan
2014. március 13., címkék:Még mindig várják a jelentkezőket a párkeresésében segíteni kívánó májusi berekfürdői „A találkozás” hétvégére. Szeretne többet megtudni erről a rendhagyó rendezvényről? Hallgassa meg mai műsorunkat.
2014.03.12. Határtalan
2014. március 12., címkék:Kisbáriban egy több száz éves terítő restaurálásra került sor, ami ha nem is egyedinek, de református egyházunkon belül mindenképpen ritka cselekedetnek nevezhető. Erről a restaurálásról, valamint egy új úrasztali terítő készítéséről Tóth Szilviát, a restaurálást kezdeményező helyi lelkésznőt kérdeztük.
2014.03.11. Határtalan
2014. március 11., címkék:Mai műsorunkban a Tabulatúra régizene együttes legújabb ötödik lemezéről, annak bemutatójáról és a zenekar jövőbeli terveiről hallhatnak beszélgetést.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...